cím
Mivel kedvelem a környéket, egy házszámmal költöztem csak odébb. Az van kiírva a névtáblára, hogy Zéblog.
Már majdem elkészült a ház, köszönet érte Krisztának és Bálintnak. (Persze az könnyen előfordulhat, hogy néha lesz egy kis kupleráj.)
off
Eljött az ideje, hogy valaminek vége legyen. Mindig eljön persze, nincs ebben semmi különös. Amikor több, mint egy éve elkezdtem írni ezt a blogot, csak kiváncsi voltam. Az első bejegyzésben a kérdés az volt, vissza tudja-e tükrözni a világ sokszínűségét egy blog. Sok bejegyzéssel később (nem akarnék statisztikai adathalmazba merülni) most azt kell mondjam, igen.
Húsz hónap alatt nagyon sok örömet szerzett nekem ez a blog. Megint megszerettem az írást, találtam sok új zenét, mert mindig az volt a mániám, szóljon valami a szövegek alatt. Ezzel a gyanútlan látogatókra a frászt hoztam, ezt sajnálom. Gumicica, tudom. Beraktam egy csomó fényképet is, mert a fényképeket néha még az írásnál is jobban szeretem. Egyszerűbben mondják a dolgukat.
Jó volt ez az egész, élveztem minden percét, blogos ember lettem, azt hiszem. De változtam is, már nincsenek kétségeim, az én világom látható így is, virtuálisan megszűrve.
Most már mást szeretnék. Másképpen, más néven, majdnem ugyanezt. ZinczyKa hát nyugdíjba megy, lesz helyette egy rövidebb nevű bloggazda.
A blog itt marad egyelőre, nem mintha azt gondolnám, maradandót alkottam, egyszerűen nincs más ötletem. Szeptembertől lesz egy új blog, ha nagyon hiányzik az írás, és nagyon bosszant a valóság, esetleg előbb is.
Addig elfoglalom magam, megölelem a barátaimat, a családomat, napos pécsi teraszokon kávézom és/vagy sörözöm, reggelente lemegyek a malomvölgyi tóhoz futni (eleinte nyilván a horgászok majd hosszasan tanakodnak, hívjanak-e mentőt), és három hét múlva kiülök a lengyeltóti teraszra hármasban nézni a csap mellett a levendulabokron túlra. Hallgatni is jó.
Persze, ha lesz net körülöttem, megnézem az e-mail fiókjaimat. A mobilom pedig csütörtöktől ujjáéled. Ímhát, ha nem is hirtelen, de egy kis időre eltűnök. Ha előkerültem, meghagyom a címem. :) VM
kocsmazene
Hazafelé
Ideje van az amerikai búcsúbejegyzésnek. Tulajdonképpen még négy használható napunk van, a szerda már nem számít nagyon, az már csak az idegbajé, az autózásé Washingtonba, meg az utálatos repülésé.
Otthonról eljönni sem volt könnyű, de könnyebb szívvel jöttem mégis, mint amivel most megyek. Akkor tudtam, 11 hónapra búcsúzom, utána hazamegyek. Most nem tudom, jövök-e erre valaha. Hiába ez a leggyakrabban feltett kérdés.
A másik gyakori kérdés, hogy végigcsinálnám-e megint. Biztosan. Jó tapasztalat volt, még akkor is, ha nem volt könnyű. Persze másodszor sok dolgot csinálnék másképp, ügyesebben, de ez csak a mostani tapasztalatból következne, vagyis most sem voltam azért annyira szerencsétlen. Na jó, de. Viszont tudok rajta nevetni.
Ha megkérdezné valaki, mi hiányzik majd legjobban, akkor Lilyn kívül a sós levegőt mondanám a parkolóban, a tíz perces értekezleteket, és egyáltalán az olajozottan működő iskolai gépezetet, a sokszínű embereket, a sok-sok kultúrát, és a nyulat a dekk alól. De az is lehet, majd hazaérve hirtelen kicsit több minden is hiányozni fog.
Ennyi volt hát a nagy kaland Amerikában. További nagy kalandok előtt most jön egy nagy-nagy pihenés. Majd. Csütörtöktől. Talán.
Ami marad
Elég nehéz összecsomagolni. Nem fizikailag persze, mert abban van gyakorlatom. Összehajt, zacskóba rak, lezár, porszívóval levegőt kiszippant, bőröndöt mérlegre tesz. Praktikus mozdulatok.
A többi a nehéz. A tárgyak mellett az emlékek rakosgatása. Nem szeretnek a bőröndben lenni, valahogy mindnek az a meggyőződése, hogy idekint kell maradni. Hiába mondom nekik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ablak mellé fogunk ülni, másszanak csak a csomagba, kényelmesebb lesz.
Többségük rosszkedvűen ül a szőnyegen törökülésben, a szőnyeg mintáját piszkálják zavarukban. Nem szeretik, ha válogatnak közöttük. Pedig mind nem fér be, lesz majd, amire nem emlékszem, amit majd mások mesélnek el egyszer, sok nap, sok év múlva, én meg szomorúan gondolok arra, azt a kicsit, azt kár volt otthagyni...
Mire becsomagolok, üresek lesznek a szobák. Akkor majd már nem leszek szomorú, vidám leszek, mert amit viszek, az mind az enyém marad. Amit pedig itt hagyok, az marad másnak belőlem.
jelentés
Az árnyékban mért hőmérséklet 11-kor 94 Farenheit.
A felhők száma nulla.
Fejfájások száma egy egész. (Az ultrahangtól?)
A vadkapitalista roncs eladásából származó dollárok száma nulla. (Ez utóbbi reményeim szerint délután ezerre módosul.)
Egérhullák száma egy. (Volt egy csapda a hűtőszekrény mögött, amit még a háziasszony helyezett el demonstratíve, és amiről én megfeledkeztem.)
Összecsomagolt bőröndök száma egy. Bár nem végleges az állapota.
Más nincs. Ez az első nap iskola nélkül.
Viráglányok
Tegnap mendhit kaptam ajándékba a bangladeshi lányoktól. Mondtam is nekik, most hogy civilben, és nem iskolai egyenruhában vannak, hogy náluk Bangladeshben biztosan minden csupa virág és növény. Biztosan ezért van a ruhájukon is a sok virág, meg inda, meg most már a kezemen is.
Nelima a hennával a kezem fölé hajolva viszont azt mesélte, otthon nincsenek kertek, csak kerítések mögé zárva. Hogy amikor egy bangladeshi ide jön, csak csodálkozni tud, miért van ennyi virág mindenfelé szabadon.
A hiány, úgy látszik, művészetet teremt.
Egy csata vége
Nem vagyok egérbarát. Igaz, nem is utálom őket különösképpen. Mondjuk életemben nem volt dolgom egérrel, mármint olyannal, amelyik szabadon garázdálkodik. Hobbiegere volt a két idősebbik gyereknek, de azok se tettek rám túl jó benyomást, mert kifejezetten büdös volt mindkettő.
Amikor pár hete beköltözött a házba egy egér, a frász jött rám. Még tavaly nyár végén Mark felesége kiképzett, hova kell tenni a csapdát, mert ő mennyire utálja. Bevallom, nem is gondolkodtam sokat, titkon reméltem, a szerencsétlen gyanút fog és elhúzza a csíkot. Egy darabig úgy tűnt, minden oké, aztán szegény fennakadt a biztonsági rendszeren. Szerettem volna, ha a halála örök tanulságként szolgál a környék rágcsálói számára, de ez nem jött be.
Amikor megjelent a második is, egészen kétségbe estem. Jönnek a háziak, az egér szabadon mászkál a konyhában, mindeközben a hideg futkos a hátamon... Szedtem egy rakás mentát, állítólag azt utálják, majd hátha. De ez egy amerikai egér, talán még rágózik is. A netről kinéztem egy csapdát, de nem tudtam elképzelni magam, amit egérrel a vödörben elsétálok valahova, és elengedem. Nade ...
Végül feladtam. Elmentem a HomeDepot-ba és vettem egy hülye ultrahangos szart, amitől majd állítólag elmegy a kedve a háztól. Kiváncsi vagyok. Egyébként az van ráírva, a humanoid állat nem hallja ezt a hangot. Nem, a francot nem! Tök idegesítő halk sípolás. Gondolom, nekem nem árt, max három év múlva agyrákom lesz, vagy egeret szülök.
A csatának vége. Szerintem. Remélem, a kis dög elköltözik. Én is mindjárt.
A Gateway Incidens
Incidens lettem tegnap, basszus. Arra gondoltam, a jogdíjakat eladnám a Warner Brothers-nek. (Van az még?) Lehetne valami olyasmi, hogy az operációs rendszer átveszi a hatalmat egy gyárban ... Ez azt hiszem volt már. Akkor az lenne hogy egy női terminátor kinyírja a szoftverfejlesztőket. Valami ilyesmi.
Az történt, hogy még augusztusban vettem egy laptopot, amit itt notebooknak hívnak, de ugyebár nem volt hozzá Win7, mert nem volt még. Sebaj, a fickó mondta, majd upgradelem a Vistát Win7-re, amikor megjelenik. Na mit tudtam én, azt mikor kell.
Tegnap megnéztem a kis füzetet, mert ugye tök naprakészen tudtam, hogy van már Win7 (kábé fél éve), látom ám, hogy cseszhetem, mert lekéstem a határidőt. De amilyen kis amerikanizált fogyasztó lettem, írtam egy emilt az ügyfélszolgálatnak, hogy bocsika, hát nem elfelejtettem ápgrédelni a cuccot? Ejnye, ejnye.
Erre a csávó (Boney), visszaírt, hogy hát amint azt a honlapjukon írták, a határidő február 15-dikén lejárt, és csesszem meg, miért nem olvasok. Most visszaírhattam volna, hogy csessze meg ő, mert ha olvastam volna, akkor már nem lenne bajom, hanem lenne a barom Vista helyett egy talán jobb Win7-em. Mindegy. Vistám van. A fene egye meg.
85-81-42-15
81-És hogy tetszik neked az Amerika?
15-Jó. De hiányoznak az otthoni barátaim.
81-Barátokat mindenhol lehet csinálni. Persze csak akkor, ha van hozzá akarat.
85-És Magyarországon rossz a helyzet?
42-Elég rossz.
85-Mi a baj ott?
42-Nincs pénz.
85-Aha. Hát az elég nagy baj.
85-Jól beszélsz angolul.
42-Köszönöm.
85-Héberül is beszélsz?
42-Nem.
85-De te tanultál, nem?
42-Tanultam.
85-Amikor Munkácson a polgáriba jártam ... Te tudod, mi az a polgári?
15-Nem.
85-Az egy iskola. Szép iskolák voltak ottan, de aztán elhanyagolták őket.
15-Értem.
81-Beszéljél már angolul, mert a Ronnie nem érti.
85-Hagyj, most magyarul beszélek.
85-Amikor engemet elvittek, akkor mind az összes testvéremet is elvitték, de őket máshova. Nem tudom miért csak engem vittek az Auschwitzba ...
15- ...
85-A tetovált számot ... azt már láttad, hogy a bőrbe tetoválták?
15-Nem.
85-Teneked melyik a jobb ország az Amerika vagy Magyarország?
81-Miért kérdezel tőle ilyet? Hát csak egy hazája van.
81-Én 5 nyelven beszélek. Angolul, magyarul, csehül, héberül ... németül is elég jól beszéltem, de aztán elvették a kedvem ...
85-Te szereted a focit?
15-Igen.
85-Arrafele mindenki szereti a focit, mi? Te, és a Sárosit az tudod, ki volt?
15-Nem.
85-De a Puskást, azt csak tudod?
15-Azt tudom.
85-Na akkor jól van.
42-Ez micsoda?
81-Kakós.
42-Kakós??
81-Mondják kakaósnak is.
42-Ez olyan, mint amit a nagyanyám, sütött.
81-Miért, anyád nem sütött?
42-Sütött, de nem olyan jót.
81-Amikor elmentél, nagyon sírt. Minden repülőre azt mondta, te ülsz rajta.
42-Három éves volt...
81-Azt tudod, hogy te voltál az első igazi szerelme?
42-Nem tudtam.
81-Talán még látunk benneteket egyszer.
42-Jó lenne.
81-Jó.
Sándor 85 éves, a felesége 81. Mindketten túlélők. Több, mint hatvan éve élnek Amerikában. 19 éve az unokáik bébiszittere voltam három hónapig. Mennyi szám...
Köztes napok
A köztes napokban vidáman süt a nap, a szokásos párás nyári meleget pedig irgalomból vonzó szárazra cserélték a nosztalgiafelelősök. Össze-vissza búcsúzkodunk, ma Lily unokahúgát és Borit hoztuk össze egy vizipark randira, utána meg megismerhettem a New Jersey tradícionális étteremkultúráját megtestesítő Ponzio's Dinert. Persze ugyanezzel a lendülettel el is köszönhettem tőle. A kettő között volt egy lazac, meg sült cukkini, aminek a receptjét valahogyan el kellett volna lopjam, Lily viccei, és egy félbehagyott mondat arról, hogy jó lett volna, ha maradok.
Aztán Lily kocsijában visszafelé Cure-t hallgattunk, pont az Inbetween Days-t, aminek a címe napok óta nem jutott eszembe.
Ilyenek ezek a köztes napok. Az ember gyakorolja elképzelni magát ott az itt nélkül.
Le Grande Sport
Amit a keleti emberekben mindig is nagyra becsültem, az a fegyelem. Az itteni mindennapjaimban ez inkább a tanulás iránti elkötelezettségben tapasztalom. Persze ott sem mindenkinél, általánosítani nem lehet.
A szellemből kiinduló testi fegyelem a keleti, de különösen a kínai kultúra nagy diadala. A nyugat másolná, szeretne elérkezni a szellemi elkötelezettség nélküli kontrollhoz a test felett, de nem tud. Az a gyanúm, nincs is olyan út, amit a nyugati ember felfedezni vágyik.
Mindig is elbűvöltek a keleti küzdősportok, illetve nem is tudom, nyilván ez is egy ilyen európai betegség, hogy sportnak kell hívni a karatét, a kung fut, meg a többit. Kiváncsi lennék, Kínában sportnak tekintik-e mindezt vagy tényleg művészetnek. Majd megkérdezem.
Arról jutott ez eszembe, hogy egyrészt megnéztük Borival a Jaden Smith (kis Will) és Jackie Chan főszereplésével készült Karate Kölyök remake-et a moziban, és láttunk egy Le Grande Cirque előadást is. A film nagyon látványosra sikerült, kicsit vághatnának még ugyan belőle, de gondolom, már késő, pedig két és fél óra még ebből a kedves kölyökből is sok. A Tropicana kaszinóban látott cirkusz viszont mindenféle eddigi előítéletem zárójelbe tette. Nagyon profi előadást volt, kizárólag akrobatákkal, betanított állatok nem voltak szerencsére. Mindkét, alapvetően szórakoztatónak szánt előadásnak volt azonban egy fontos tanulsága. A test szinte korlátok nélkül képes megvalósítani azt, amit elgondolunk.
Ez természetesen nem szó szerint értendő, a természet törvényeit a test nem tudja felülírni, de a szellem segítségével a test kontrollálható. Így lesz a test és a szellem jól működő egység. Ez a tudatos, irányítható élet útja. A meditáción, az önmérsékleten, az arany közép vonalán fut ez az út, és az a gyanúm, minden kultúra ismeri. Csak a gyakorlati megvalósítás megy marha nehezen, mert a szellemi irányítás nélküli test maximum sportol. A lényeg meg az öltözőszekrényben marad.
új csaj
Nekem új.
nem jó
El nem tudom képzelni, ki adott beutazási vízumot ennek a két embernek. Vagy nem is kell nekik, mi? Azért ez igazságtalan.
Apám öltönyös haverja kicsit megváltozott, nem is tudom, hogy írjam, kicsit kevésbé tűnik öntudatosnak. Öltöny, nyakkendő kifogástalan, nem is az, de mintha kevésbé lenne merev. Vagy csak a jetleg miatt.
Nem tudom, miért de nem kedvelem túlzottan, pedig idén alig jött párszor, akkor se maradt sokáig soha. Nem is rosszindulatú. Csak nem szeretem, hogy nem lehet vele beszélgetni ...
A nője meg, a kis mezítlábas csaj, elég rossz színben van. Szerintem fogyott sokat mióta nem láttam. De a keze, az pont olyan hideg, mint volt, a szorítása meg még erősebb. Csak arról szokna már le, hogy reggelente gyomorszájon vág. Nagyon csúnya szokás, mert hányingerrel, levegőért kapkodva ébredni nem jó.
kívánságlista
Tulajdonképpen azt szeretném csak írni, hogy a jó kurva életbe. Vagy valami ezzel egybevágót jelentésileg. Ehhez még tartozna egy vinnyogó fejhangon ordított kérdés, hogy miért nem lehetne néha, mondjuk egy héten egyszer, valami úgy, ahogy elterveztem. Kéne pár tányér vagy egy kedves puhafalú szoba is. Meg egy olyan aranyos kis fehér dzseki, aminek az ujjait meg lehet kötni hátul. De mivel egyik sincs, akkor inkább egy üveg pálinka. Meg egy magányos este. A picsába.
inkább
kép helyett
Ha a Palira gondolok, olyan édes-keserű lesz a szám íze, mint amikor valakit valami szemtelen megjegyzés után pofonvágnak. Hogy kicsit fáj, a vér szivárog a szájában belül, de mosolyog is, mert a lázadás megvolt. Hát ilyesmi volt a Pali, ilyesmi, amikor az emberek rá gondolnak. Persze nem a fiai, mert azoknak csak a keserű van, azt hiszem.
A Pali apám legkisebbik öccse volt. Az a fajta szöszi, mezítlábas parasztgyerek, akinek már öt évesen olyan mocskos szája volt, hogy nagyanyám lépten-nyomon szájonvágni volt kénytelen, de akit ennek ellenére mindenki szeretni akart. Őszinte kis pofája volt, és még akkor se nagyon tudott igazat mondani, ha megfeszült a teste bele.
Kicsi volt, legkisebbnek is mindig kicsi, mint akinek nem jutott elég étel sosem. Ilyen, amikor valakinek négy bátyja van.
Hogy iskolába járt-e valaha, mármint rendszeresen, hogy tanult-e ott a csibészségen kívül valamit, azt nem tudom. Elég korán dolgozni kezdett, elég korán elitta minden pénzét, amit nagyanyám meghagyott neki. Elég korán nem hallgatott senkire. Elég korán bajokba keveredett. De nem nagyon számított, mármint továbbra is mindenki szerette, mert még mindig megvolt az a gyerekkorából ittmaradt mosolya. A nők is szerették emiatt, de ahogyan az lenni szokott, ő még a nőknél is jobban szeretett szabadnak lenni.
Azt hiszem, a Pali az hippi volt a hetvenes évek szocialista világában.
Aztán hogy miért, miért nem, egyszer gondolt egy nagyot, megnősült. A nője, meg a két fiú, meg a Pali, mint egy Jancsó film snittje, csak urbánusban. De ez nem volt jó valamiért. Ez már túl konzervatív volt neki.
Ment, szokványossá alakuló életét alkoholban és drogokban szerette volna feloldani, hátha könnyebben csúszik a nyelésnél. De nem csúszott, csak a Pali szegény. Aztán a szép, fekete hajú asszony megunta, vitte a két fiút, ki tudja hová. Sosem láttam őket újra, pedig örülnék. A Vera fekete haját örökölték, nem apámék szőkéjét. Meg se ismerném őket ...
A Pali meg örült a visszakapott cigányéletnek. Nem dologozott többé soha életében, becsukták párszor KMK-ért. Néha gondoltam rá gyerekként, hogy áll a rács mellett, az alkarján a szedett-vedett tetoválással: SZERETLEK. Hogy kit éppen ....
Néha láttam az utcán az új nőjével, fetűnő páros voltak, két valaha volt forradalmárból két hajléktalan. Azt hiszem, a Pali volt Pécs első hajléktalanja. Akkor már nem volt vonzó, az arcát megnyúzták az utcán töltött telek, a csibészes mosolyát eltorzította a való élet. Elég sok telet kihúzott az utcán, ahhoz képest. Tudom, apám mindig nézte, látja-e valahol, segített volna, ha hagyja. De a Pali, az boldog volt, a legszabadabb életet élte, amit csak kigondolni tudott magának. Nem kellett neki semmi.
Aztán egy délután csengettek. Egy egyenruhás rendőr állt az ajtóban. Apám azzal a szótlanságával vette a kabátját, amivel csak nagy bajok idején szokta. A rendőr azt mondta, nem tudják a halottat azonosítani, mert nincsen nála személyi igazolvány. Egy vidéki kis házban feküdt a férfi, a szomszédok szerint két napja halhatott meg. De apám nevét valahogyan emlegette még előtte.
Amikor apám megjött szólni nem szólt, csak a konyhában sírt egy darabot. A Misi balesete után is ott sírt. De a halott ember nem a Pali volt, hanem apám másik öccse. A Pali még bírta egy évet. Amikor megtalálták az utcán, nem kerestek senkit. A Pali nem emlegette a testvéreit. Csak maga volt. Mindig azt képzelem, még mosolygott is, olyan csibészesen, hogy a halálában visszakapta annak a régi szőke fiúcskának a mosolyát.
A sírján mindig van virág. Ki tudja, ki viszi neki.
Nincs képem a Paliról, de ha hazamegyek beszkennelem az összes régi családi képet, amit anyám őrizget a fiókjában. Addig meg itt van, aki tök olyan, mint a Pali volt.
Kommentképes
Gitáros. Sőt, gitárosok.
Nehogy az legyen, hogy nem törődöm a kommentelőkkel.
16
Insomnia ... hiába, a barátaink nem hagynak minket magunkra.
Megint nem alszom. Szinte biztosan tudom, hogy nem az egér miatt van. A megint egér miatt, aki megtanítja nekem a kegyetlenséget a gyilkosságban. Nem, nem miatta nem alszom, hanem amiatt, ahogyan gyerekkoromban sem aludtam két héttel a balatoni nyaralás előtt.
Egy hete a Paliról akarok írni, tegnap óta hozzá venném Gabit is, akit majd más néven talán, mert ... Jó, néha illetlenség a rendes néven. Ez a dolog azóta foglalkoztat, hogy Cippó felolvasta a tetoválást István alkarjáról.
De most megint nem alszom rendesen. Pontosítok. Mert alszom, de az óra hangjára kipattan a szemem, és kényszeresen csomagolok. Nem kéne még, van 16 napom, de már boltba se mennék, már csak a reptérre.
Leveleket kapok. Érdekes, ahogyan a nők már leszoktak az írásról, csak legyintés van, hazajövök, itthon majd mondják. Meg az is érdekes, hogy a pasik most írnak. Hogy Gabi röviden, a megmagyarázhatatlan szeretet esszenciájaként egy mondatban szinte, hogy csak gyere már haza. Egy év alatt ez talán a harmadik mondata.
Nézem álmos szemmel a másik üzenetet is, egy másik mondatot. 'Lassan itt hagyod Amerikát, ugye?' Először egy kicsit dühösen olvasom, mert nem gondolom, hogy jogos a szemrehányás, ami a mondatba fonódik ennyi év után. De nincs igazam. Nincs igazam, amikor arra gondolok, minek kell írni 16 nappal indulás előtt, mert a tegnapi üzenet előtt ott szomorkodik egy másik mondata még februárból. Egy megválaszolatlan üzenet.
Most válaszoltam. Majdnem olyan egyszerű kegyetlenséggel, mint ahogy a csapdát kiraktam este. Harmincadikán repülünk haza. Ezt írtam. Mit írhatnék... Ez az igazság.
a világ nagy kérdései
Ki kutatja még a lét értelmét direkte a Monthy Python után? Gondolom senki. De véletlenül ... véletlenül, amikor magunk sem gondoljuk, meglelhetjük az origót. A pontot, az epicentrumot, a mindenek értelmét.
Tegnap meg akartam tudni valamit, kérdeztem embereket, de hiába, mind azt mondta, guglizzam meg. (Már a szó is....) Na erre beírtam a www.google.com barátomnak, merugye külföldön hamarább előhozakodik a farbával, hogy How do you ... , mer' egy ideje tegezzük egymást, szóval eddig jutottam, de a drága, az olvas a gondolkodásomban is, mert mindjárt ezeket írta ki: (Magyarul mondom, hogy kis közép-európai nemzeti felhangot kapjon a dolog.)
Hogyan ...
... essek teherbe?
... mondják franciául azt, hogy szeretlek?
... csináljak rajongói oldalt a Fészbukkon?
... csináljak csoportot a Fészbukkon?
... töröljem a Fészbukk fiókomat?
... alszol dalszöveg? (sic!)
... csináljak szivecskét a Fészbukkon?
... mondják spanyolul, hogy szeretlek?
... csináljak pillanatfelvételt a képernyőről egy Mac-en?
... töröljek barátokat a Fészbukkon?
Alfa és Omega. Szerelem, szenvedély, nyelvi akadályok, majd a tragikus végkifejlet. A görögök se csinálhatták volna szebben.
Persze újraolvasva ... lehet, hogy ez a Csak szex és más semmi?
Azóta is gyötrődöm, essek-e teherbe franciául és spanyolul szerelmesen, vagy simán töröljem magam a Fészbukkról. Miután csináltam pár szivecskét persze.
Keresés
