születésnapi filmtorta

KapitányG kérte, akkor írok megint filmekről, de mivel ma egy kedves barátnőmnek születésnapja van, ezért ez lesz a sütemény, amit kért. Így viszont talán ő is ehet belőle valamit.

Az ember barátaiból nemigen lesz tanítvány, és ezt semmi nem bizonyítja ékesebben, mint Mark Darcy pajesza. A mi barátságunk viszont arra jó példa, hogy a fordítottja milyen jól működhet.

Mivel a labdán nem volt cimke, milyen öt film kell, most öt női film lesz. Ami nem azt jelenti, pasik nem nézhetik meg ezeket a filmeket. Inkább azt jelenti, nőknek jót tesznek.

Van ebben, drága J, mindenféle: nevetős, sírós, gondolkozós. Igyekeztem öt olyat találni, amiről még nem írtam a blogon. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy sikerült.

Az elsőről nem írtam még biztosan. Tegnap láttam, és nagyon jól szórakoztam a Baby Mama című filmen. Vicces ugyan, de a felnőtté válásról szól, meg az anyaságról. Jók a színészek, jók a poénok angolul.

Max felirattal tanácsolnám. (Igen, angollal.)

Aztán az építkezés, az élet újrateremtése témájában a sírós, nevetős, de végig toszkánul barátkozós Napsütötte Toszkánát.

Mindig mindenki újraépít, meg felújít.

A munkahely és magánélet összehangolásának témájában az Erin Brockovichot.

Az elkötelezettség és kitartás témakörében a Luc Besson féle Jeanne d'Arc-ot.

Mert van, hogy áldozatot is kell hozni.

Végül az örök és el nem múló barátságok miatt a Sült, zöld paradicsomot.

Ezeket kívánom születésnapodra. Hogy majd egyszer anyává tudj lenni, ha akarsz, hogy mindig legyen erőd újraépíteni az életed, és hogy találd meg azt a munkát, amit szeretnél. Hogy kitartó legyél, és hogy mindig legyenek igaz barátaid. Boldog szülinapot!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: ZinczyKa, 2010. febr. 7. 12:24 - címkék: és kategóriák: születésnap, film - 21 komment

Eddig 21 komment érkezett ()

  • 1.  cecile
    2010. 02. 07. 16:39

    Meghatottál, köszönöm szépen. :)
    Ezek közül egyet láttam, úgyhogy megnézem őket szépen sorban. És majd jól (s)íroknevetekgondolkodok. Itt is.
    <megöleli>

  • 2.  ZinczyKa
    2010. 02. 07. 17:02

    Örülök, hogy örültél. :) Melyiket láttad?
    (Ezen a néven maradsz? Mert akkor átírom a szövegben.)

  • 3.  cecile
    2010. 02. 07. 19:33

    Nem kell átírni szerintem. Tejjesen jó így. :)
    A zsandarkot láttam. Meg mosmár a bébymamát is. Magyarul. De így is jó volt ám. :) A szórakoztató kategória volt, jólesett. Na beírom alulra, hogy 'hétfő'. :)

  • 4.  ZinczyKa
    2010. 02. 07. 20:26

    Jól van. Akkor így marad.
    Hát ja, a torta tetején van a hab. :)
    Még jó, hogy nem tippeltem, mert akkor az Erinre gondoltam volna. :D

  • 5.  cecile
    2010. 02. 07. 22:24

    No paradicsomosbaráccság is megvót. Szép film, teccett. Vajon meglesz ez a blog 40 év múlva? :)
    Tényleg, van vele terv? Ugye nem csak addig tart, míg odaát vagyol?

  • 6.  cecile
    2010. 02. 07. 23:05

    Én is ajánlok: Coco Chanel - életrajzi dráma

    Jeanne d'Arc párszáz évvel később egy másik sztoriban, némileg pozitívabb végkimenetellel. Csakhogy ne legyek már közhelyes értékfelsorolásügyileg. :)

    www.mommo.hu/media/Premier-Coco_Chanel

  • 7.  KapitányG
    2010. 02. 08. 0:21

    Hú, csak úgy hemzsegnek a vízöntők :) Boldog szülinapot a szülinaposnak, ismeretlenül is. Ha már közöm van a tortájához :)
    ZinczyKa, persze, fordítva lehet, nagyon is!
    Köszönöm, hogy elkaptad, sőt elsőként kaptad el. Igaz, nem dobod tovább, de egyrészt semmi sem lehet tökéletes (csak mondom, mert így szokták mondani, ám nem hiszek benne), másrészt nagyon meg tudom érteni :)
    A Julia Roberts-est láttam (jó film), meg nemrégiben a Napfényes Toszkánát, a tévében, kellemes film.

  • 8.  ZinczyKa
    2010. 02. 08. 6:51

    Cecile, csak lerántottad valahonnan a filmet vagy van otthon a polcodon 200 dvd, amit még nem láttál? ::)) A Chanelt köszönöm, akkor azt én nézem meg ma a hónapunkon.
    Terv? Mire gondolsz? Szerintem 40 év múlva nem lesz ez a blog sehol. Megjegyzem, szerintem fizikálisan már én se nagyon ezez a világon. :)
    De hogy pontosan meddig lesz, azt nem tudom, viszont nem azóta írom, mióta itt vagyok, tehát van esélye, hogy június 30 után is él majd.
    KapitányG, no igen, a tökéletesség nem az én sajátom ::)) A Toszkánás film nem annyira jó, mint a regény, de vizuálisan azért kárpótol. Szeretnék egyszer elmenni Olaszországba. De az is lehet, hogy többször is szeretnék...

  • 9.  ZinczyKa
    2010. 02. 08. 7:01

    KapitányG, hát ezért a vízöntős megjegyzés? Isten éltessen nagyon sokáig!!! ::::))))

  • 10.  cecile
    2010. 02. 09. 2:33

    KapitányG: Köszönöm. Viszont kívánom. :)

    Zinczyka: onlány filmnézés a titok :) minden film fent van a neten. nemkő dvd meg mozi, de még letöltés sem. :)
    Teccik a vizuális kárpótlás kifejezés. :)
    A 40 év meg nem olyan sok, legyél csak!

  • 11.  ZinczyKa
    2010. 02. 09. 5:33

    Ezt meg kellene írnod nekem, hogy hogyan nézzek onlány.

  • 12.  cecile
    2010. 02. 09. 7:54

    de édes:
    "Gondok vannak a kommenttel
    A blog gazdája azt szeretné, ha minden kommentező megadná az email címét (spam megelőzési célzattal), ám te ezt elmulasztottad.
    Légyszíves haladj vissza az előző oldalra és pótold a hiányosságot. (Az email címed nem jelenik meg az oldalon, csak ellenőrzésre kell.)"

    naszóval írok mélt a tudnivalókkal

  • 13.  ZinczyKa
    2010. 02. 09. 8:32

    A blog gazdája már csak ilyen ::))
    Mér' a babe.hu-s már nem volt jó neki??? :)
    Köszönöm.

  • 14.  cecile
    2010. 02. 09. 11:47

    jóvót az, csak nem írtam béééé.
    viszont erre nehogy írj, mert nem szoktam nézni. ez csak és kizárólag arra van, ha regisztrálni akarok anonim.
    a mail már elment, nincsmit :)

  • 15.  cecile
    2010. 02. 10. 7:24

    Beugrott még egy nagyon jó film, a többszörmegakarjanézniazember kategória. Morgan Freeman és Jack Nicholson, A bakancslista. The Backetlist.

  • 16.  ZinczyKa
    2010. 02. 10. 8:03

    Ha a tanárod lennék még, emlékeztetnélek az angol idiómára, hogy 'Kick the bucket'. De nem.
    Szeretem azt a filmet, igen, többször is láttam. Hanem a kosztumös lányt mégiscsak letöltöttem. Ez az onlány dolog bonyolultnak tűnt, meg az iskolai laptopra nemigen lehet telepíteni dolgokat. :D

  • 17.  cecile
    2010. 02. 12. 5:39

    :))
    Átalakultál te igen gyorsan tanárból anno... de jó visszaemlékezni, hogy eldumáltuk az órákat, amiket vadék fizettek :)))
    Hogy teccett a cocolány?
    Nekem még kettő visszavan az öt filmből.

  • 18.  ZinczyKa
    2010. 02. 12. 7:53

    :) Szegények. De azért csak volt bennünk annyi tisztesség a végén, hogy inkább a Zaccba kezdtünk járni.
    A csajt még nem láttam. A hólapátolás az életem.

  • 19.  ZinczyKa
    2010. 02. 14. 7:56

    Jelentem, teccett. A kiskosztümjei alapján ki gondolta volna, hogy ilyen érdekes nő volt. :)

  • 20.  cecile
    2010. 02. 14. 19:13

    Örömmel látom, hogy elengedted a lapátot, és még teccett is. :)
    Most néztem meg a toszkánát. Jót tett a kis lelkemnek. Az életben nem nézem meg, ha nem ajánlod. Úgyhogy a jóisten tartsa meg szokásodat. :)
    Felteszem a nagy kérdést: neked számít valamit is a névnapod? Ugyanis a helyzet az, hogy ha elfelejtem, az szar, mert sajnos magamból indulok ki, az enyém egyáltalán nem érdekel, sosem értettem, miért kell névnapot ünnepelni, viszont maximálisan elfogadom, ha valakinek ez fontos, aki meg nekem fontos, és annyira nem vagyok képes, hogy figyeljek a dátumra. Ezt csak azért írom, mert visszakérdeztél a minap, hogy nekem mikor van. Tök mindegy. :) Szóval ha neked ez számít, akkor majd figyelek rá, de te ne figyelj az enyémre. A szülinapot értem. Az minden évben jelent valamit, ünnepelhetjük, hogy élünk, és már mióta, vagy csak még mióta, vagy hogy még mindig??? De a névnap az olyan érthetetlen számomra. Azt ünnepelni, hogy x a nevünk. És minden évben. Hát mindenkit hívnak valahogy, mert muszáj. Ezen mit kell ünnepelni? :) Na de ez csak az én felfogásom persze.

  • 21.  ZinczyKa
    2010. 02. 14. 21:54

    A névnapom? Nem számít különösebben, de mivel a születésnap az nem nyilvános, ezért ha valaki megköszönt, örülök. De tulajdonképpen leginkább csak azért tartom számon, mert TSB barátnőmmel egy naptármódosítás miatt hirtelen egy napra kerültünk, ezért aztán mivel a blog végtagspecialistája is csak pár napra van tőlünk, ez leginkább egy kollektív esti mulatság alapját teremtette meg.
    A fészbukkos ajándékizé, az valami számomra megfejthetetlen dolog a tanítványok részéről. :) És semmi köze a névnaphoz. Itt azt amúgy sem ünneplik.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.