Ami marad

Elég nehéz összecsomagolni. Nem fizikailag persze, mert abban van gyakorlatom. Összehajt, zacskóba rak, lezár, porszívóval levegőt kiszippant, bőröndöt mérlegre tesz. Praktikus mozdulatok.

A többi a nehéz. A tárgyak mellett az emlékek rakosgatása. Nem szeretnek a bőröndben lenni, valahogy mindnek az a meggyőződése, hogy idekint kell maradni. Hiába mondom nekik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ablak mellé fogunk ülni, másszanak csak a csomagba, kényelmesebb lesz.

Többségük rosszkedvűen ül a szőnyegen törökülésben, a szőnyeg mintáját piszkálják zavarukban. Nem szeretik, ha válogatnak közöttük. Pedig mind nem fér be, lesz majd, amire nem emlékszem, amit majd mások mesélnek el egyszer, sok nap, sok év múlva, én meg szomorúan gondolok arra, azt a kicsit, azt kár volt otthagyni...

Mire becsomagolok, üresek lesznek a szobák. Akkor majd már nem leszek szomorú, vidám leszek, mert amit viszek, az mind az enyém marad. Amit pedig itt hagyok, az marad másnak belőlem.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: ZinczyKa, 2010. jún. 24. 23:45 - címkék: és kategóriák: felhők - 4 komment

Eddig 4 komment érkezett ()

  • 1.  sasó
    2010. 06. 25. 9:34

    Nagyon szépet írtál. vazze :))

  • 2.  MissMigrans
    2010. 06. 25. 12:59

    Szépet, szerintem is. De hogy csinálod ezt a csomagolást? Mi már előre görcsölünk azon, hogy is lesz majd, amikor egy négytagú család több évét kell beszuszakolni 5 bőröndbe. Esetleg hatba. De az is kevés, nagyon kevés...

  • 3.  ZinczyKa
    2010. 06. 25. 21:39

    Inkább kicsit szomorút. A búcsúzkodás nem a kedvenc műfajom.
    Migrans, space saver bags. ::)) Bepakol, becipzároz, levegőt kiszippant, minden összemegy. Egyrészt. Másrészt meg majdnem mindegy, az ember mit rakosgat a bőröndjeibe.

  • 4.  trendo
    2010. 06. 26. 7:48

    Rosszkedvűen a szőnyegen törökülésben... Bravó!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.