Hazafelé
Ideje van az amerikai búcsúbejegyzésnek. Tulajdonképpen még négy használható napunk van, a szerda már nem számít nagyon, az már csak az idegbajé, az autózásé Washingtonba, meg az utálatos repülésé.
Otthonról eljönni sem volt könnyű, de könnyebb szívvel jöttem mégis, mint amivel most megyek. Akkor tudtam, 11 hónapra búcsúzom, utána hazamegyek. Most nem tudom, jövök-e erre valaha. Hiába ez a leggyakrabban feltett kérdés.
A másik gyakori kérdés, hogy végigcsinálnám-e megint. Biztosan. Jó tapasztalat volt, még akkor is, ha nem volt könnyű. Persze másodszor sok dolgot csinálnék másképp, ügyesebben, de ez csak a mostani tapasztalatból következne, vagyis most sem voltam azért annyira szerencsétlen. Na jó, de. Viszont tudok rajta nevetni.
Ha megkérdezné valaki, mi hiányzik majd legjobban, akkor Lilyn kívül a sós levegőt mondanám a parkolóban, a tíz perces értekezleteket, és egyáltalán az olajozottan működő iskolai gépezetet, a sokszínű embereket, a sok-sok kultúrát, és a nyulat a dekk alól. De az is lehet, majd hazaérve hirtelen kicsit több minden is hiányozni fog.
Ennyi volt hát a nagy kaland Amerikában. További nagy kalandok előtt most jön egy nagy-nagy pihenés. Majd. Csütörtöktől. Talán.
Eddig 5 komment érkezett
(
)
-
1. trendo
2010. 06. 26. 7:45 -
2. Kaktuszka
2010. 06. 26. 7:55Szép volt, ZinczyKa!
-
3. palomablanka
2010. 06. 26. 8:11Élveztem az írásaid a nagy kalandról! Köszönöm!
-
4. sasó
2010. 06. 26. 14:06ezt az "őskövületet" azért hallgasd meg, még az út előtt....
www.youtube.com/watch?v=UNwrPrqMAgk -
5. ZinczyKa
2010. 06. 26. 16:48Köszi.
Sasó, édes istenem, ez valóban egy őskövület! ::))
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Igen, kb. így kell megírni azt, ami megírhatatlan. Jó hazatalálást.