Képek bejegyzései 
Chicago
Tetszik ez a város. Nagyon.
Eszpresszó
2009 augusztusa óta nem ittam presszókávét. Nyilvános helyen Amerikában a mai napig nem ittam kávét porcelánbögréből. Az embernek tényleg tudnia kell, hova hajózzon. Néha.
vonzások és tanulságok 1.
Az is bolond, aki decemberben New Yorkba teszi a lábát. Mondjuk, hogy ez az elmúlt pár nap legfontosabb tanulsága. Ha mindezt önszántából, kiskorú gyermekei társaságában, városnézési szándékkal követi el az ember, akkor pedig sürgősen pszichiáter után kell néznie.
Én szeretem New Yorkot, de most próbára tette a türelmem. Két nap a sarkvidéken sem lehetett volna kellemesebb, mert a bolond újvilági építkezők észak-déli, kelet-nyugati utcáiban nincs menekvés a jéghideg, csontba maró széltől.
Viszont nézzük a dolog jó oldalát, a bennünk lakozó bacillusok tegnap mind megfagytak a nagy mínuszokban, az arcok kapillárisai megteltek vérrel, pirosítót sem kellett használni.
Továbbá tök jó volt még, hogy láttunk belülről egy rakás Starbucks kávézót egy csomó olasszal, akik szintén elkívánták magukat a melegebb éghajlatukra, szintén fancsali ábrázattal nézték a papírpohárba zárt eszpresszót, és szintén hosszasan elüldögéltek a pici asztal mellett, mert az legalább húsz fokkal barátságosabb volt, mint az utca.
A másfél napból a legérdekesebb az volt, hogy a Ground Zero egy nagy semmi. Vagyis nézhetőségében és fotótémailag. Emlékezni persze megfelelő. A semmi mondja legjobban a hiányt. Ez most mással kapcsolatban is eszembe jutott, de arra másik bejegyzés lesz inkább.
A Wall Streeten a dohányzó brókerek jól bírják a mínusz nyolcban a szelet. Gondolom, nekik árulnak szélálló cigiket. New Yorkban a metrózás gyors és meleg van a föld alatt, a vonaton az akrobatikázó fiúk pedig megérnek pár dollárt.
Nagyjából ennyi, meg egy fájó nyak, amit fel tudok mutatni. Meg a gyűlölet, amit csak azok iránt érzünk, akiket igazán szeretünk, amikor a szeretett fél nem az elvárásunknak megfelelően viselkedik. Momentán gyűlölöm New Yorkot. Azt az arcát mutatta nekem, amit ki nem állhatok benne. A nagypofájú, rendetlen, mocskos városét, ami vonszolja maga után az agyatlan túristáit, a bunkó őslakosait, az ehetetlenül szar kajáit, meg a szemérmetlenül drága boltjait. Persze megbocsátok majd neki, ahogy az ember a szerelmeinek is megbocsát. Majd tavasz lesz, a turistalátványosságok közelébe sem megyek, csak sétálok a Village-ben, mintha oda tartoznék. Majd akkor megint egymásba szeretünk. Tudom.
Kószának köszönet a segítségért. Képek íme:
fotóbejegyzés
 |
| Származási hely: Fall |
A Canon visszaírt, döntsek, mi legyen a gépemmel. Nem szeretem az ororsz rulettet, hát megveszek egy felújítottat nagyobb objektívvel. Azért addig is fotóztam, vicces kis játszós géppel.
Az őszi válogatást a nosztalgikus levélhullás és miniecetfa (???) okán KapitányG-nek és Blankának szántam. A helyi erők szerint a java csak most jön majd.
A másik válogatás a narancs kedvelőinek ajánlható, mert az a kupola hihetetlen volt ma Trentonban. Ennél narancsabb kupolát életemben nem láttam.
Ezen kívül még szerettem volna egy megható és setét filozófiai mélységekben tipródó bejegyzést tenni a bokám körül lengedező hálóingemről, meg a Ripley-frizurámról majdnem elégia formájában, de holnap Pennsylvániába megyünk két új első gumival (!!!). Majd valaki emlékeztessen.
Myrtille-nek
Megtaláltam a futárodat. Kicsit aggódom ...
summer time
Bármennyire is rövid a nyár, és éppen az elmúlt öt nappal szinte vége is annak az időszaknak, amikor nyugodtan tehettem a semmit, ez a néhány nap sokat ért.
Nehéz lenne leírni, mit csináltunk mi ott hárman, egy este erejéig négyen, nők. Mondjuk a semmit és a mindent egyszerre. Volt munka, sok röhögés, sok marhaság, sok elrejtett könnycsepp, két visszafogott összeomlás, nekem bölcs elnézésükkel egy mértéktelen pálinkázós este, és végeérhetetlen Lengyeltóti-érzés.
Most majd jön jó sok nem elrejtett könnycsepp is, jó sok ölelés, jó sok beszélgetés, jó sok munka. A három hétbe még ez is mind majd belefér valahogyan.
Valóban szép ez a nyár. Még akkor is, ha vége. Most nem nagyon van kedvem írni róla, majd kicsit később, de képeket csináltam. Megnézhetitek itt.
firka
Mark tegnap arról kérdezett, mit gondolok, más-e a kommunikáció attól, hogy mások a közvetítő csatornák. Gondoltam, írok erről valamit a másik blogba, mert érdekel a kérdés. Mert más igen, de alapvetően mégsem változik semmi. Az igény az önkifejezésre mindenkiben ott van. A hogyan nagyon más, a mit talán nem annyira.
Manapság egyre több diák rajzol. Mármint órán. Én ezért már rajzfüzetet is kérek angol órára, mert nem annyira szeretem, ha két mondat között van a kérdéses esztétikai értékű rajz. De kifejezni magunkat rajzban ősi ösztön, sőt, ahogyan azt tegnap hallottam, a mentális betegségek ellen is jó fegyver. Csakúgy mint az írás.
Alkotni pedig kell, ezt onnan is láthatjuk, hogy az alkotási vágynak nem szab határ a közvetítő közeg. Két napja csodálkoztunk rá néhányan a termekben itt-ott megbúvó vagy kitárulkozó alkotásokra. Tegnap néhányat lefotóztam, majd gyűjtök még, augusztusban pedig talán lesz belőle minikiállítás a folyosón.
 |
| Származási hely: matek |
 |
| Származási hely: irodalom |
 |
| Származási hely: angol |
A legfontosabb azonban a lét nagy titkainak vizsgálata. A szerelem, a gyűlölet, Jézus, a kommunikáció fontossága, az idő nagy kérdései, a jelenlét értelme. Minden, ami a mai diákokat érdekli, és a mindenkori gondolkodókat foglalkoztatja. A mindenség leképeződése a gondolkodásban. Így ahogy.
 |
| Származási hely: lét |
virág vasárnapra
Emlékeztetve vagyok apám által, hogy ünnep van ma. Virágvasárnap.
 |
| Származási hely: malomvolgy |
Így is lett. Nagyon szép harmatcseppek voltak.
 |
| Származási hely: malomvolgy |
Meg persze nagyon szép tükörképek a tó alig fodrozódó felszínén.
 |
| Származási hely: malomvolgy |
Akkor a Virágvasárnapból lett még Harmatvasárnap és Tükörvasárnap is. Sőt még Rigóvasárnap is. Ettől egy kicsit a kedvem is megjavult.
 |
| Származási hely: malomvolgy |
korai öröm
 |
Most csak egy kép, de ahol ez van, van több is nyilván(osan). Válogatva a 264-ből. Majd lesz írás is hozzá, ha kialudtam a sok fényképet.
legyen vörös
Ma ajándékozós nap volt, de csak én kaptam. Adok akkor most én abból, ami nem az enyém. Török Sophie barátnéjának képeiből addig is, amíg neki nem lesz levendulaillatú blogja.
Bár a fehér is szín, ennek a színe most legyen vörös.
A fehér is szín
Tegnap még reméltem, hogy színes tevékenységnapra ébredek, és így is lett. De hogy nehogy megártson a jó, Lénárd tanácsát követtem, így délelőtt belevetettem magam a munkába, délután pedig egy közeli tóhoz mentem egészségmegőrizni.
A tónál Jack Frost-nak csak a nyomait leltük, de nagy meglepetésünkre igazi január eleji összejövetelre bukkantunk. Fotóztam, leljétek benne örömötöket.
Ez itt még Jack:
Ez meg már a buli.
ajándék
Most, hogy ugyan kényszerből, de annál nagyobb örömmel itthon töltök egy napot, végre átadhatom a Krakkóból hozott ajándékképeket Nektek, kedves kolostorlakók és kolostoron kívül rekedt olvasók.
Ezt a képet leginkább fotós mesteremnek (és tanítványomnak) szántam, munkájáért cserébe, de annyira megszerettem, hogy arra gondoltam, ti is örömmel nézitek. Mi is lenne más, mint egy kis vadszőlő:)? Hát, ha mánia, akkor mánia.
No akkor persze kell egy kis Wawel is, ha már Krakkó, és hogy legyen mindig időtök arra, amit szeretnétek, akkor ezt a kis időt is nektek szántam.
Ez ugyan nem a kedvenc étterem képe, mégis valahogyan emlékeztet arra, amiben élünk. Mert régi és új mégiscsak megférnek egymás mellett ebben a mi világunkban, úgy, hogy nem háborúznak. A mai szentek is nyilván pizzát esznek.
Ha meg kolostor, lefotóztam a rácsunkat is :D Ugye, milyen szép?
És meglepő módon egy picit régimódi intézményre is ráakadtam Krakkóban. Hát igen, nehéz attól megválni, ami egyszer bevált.
Ami még most ajándékról eszembe jut, az a tegnap reggeli meglepetésem. Azt is ideteszem, mert azt ugyan én kaptam, de olyan kedves a szemnek, hogy talán ti is örültök.
A dolog ugyanis úgy áll, hogy az én furcsa barátaim minden évben különös szülinapi ajándékot gondolnak ki. Azt állítják, azért van ez, mert én vagyok közülük a legöregebb. Tavalyi emberrablós ajándékuk után azt hittem, leszoktak végre a meglepetésekről, de nem. Hát ezt kaptam tőlük, és ami a képen meg nem is látszik, csak hallatszott, az Molly Johnson, amit Gofri másolt nekem.
Szerintem nem baj, ha még most is meghatódom. Nagyon akarják, hogy ne húzzak el a francba, úgy látszik.
Keresés
