gazdaság bejegyzései 
Planet Food
Elég sok jópofa dolgot lehet gyerekekkel csinálni, de az egyik legklasszabb dolog az, ha együtt főzünk. Ebből az együttfőzésből már kerekedett vita közöttem és a főzéshez legendásan jól értő emberek között, de ennek ellenére fenntartom az álláspontomat. Nekem nagy élvezet másokkal, barátokkal, gyerekekkel együtt főzni.
Szeretem, ha van kivel beszélgetni, van kivel megkóstoltatni az ételt, adott esetben van kivel lehúzni egy kupica pálinkát. Ez utóbbit csak felnőttek esetében persze.
Ha jól meggondolom, engem nem a végeredmény, hanem az oda vezető út érdekel. A főzésben is. Másban is. Lehet, hogy mindenben? Ebben nem vagyok biztos.
Az is igaz, hogy ha nem vagyok formában, borongós a kedvem, főzni sem szeretek. Ha muszájból kell, az egész egy tragédia. Akkor inkább elnézem, anyám milyen kedvvel hámozza a sárgarépát, TSB hogyan masszírozza az olívaolajat a csirkeszárnyba, vagy Mihályom milyen elmélyülten teremti meg a gyümölcslevesben a meggyek koncentrikus köreit. Inkább nem főzök.
Tegnap egy egészen érdekes áthidaló megoldást sikerült felfedeznem, ugyanis főződélelőttre mentünk Borival, Lilyvel és az unokahúgával, Kirával. Nem kevés pénzért ugyan, de a Sur La Table nevű konyhafelszereléseket áruló bolt hátsó felében lévő tankonyhában főzőórákat szerveznek. Tegnap csak mi négyen voltunk, no meg Karen az olasz-amerikai séf, és Christie, a konyhalány, úgyhogy abszolút figyelmet kaptak a gyerekek.
Az egész nagyon élvezetes volt, mert Karen felvállalta a jókedvű főnök szerepét, a lányok főztek, mi meg Lilyvel fotóztunk, és Reggio di Calabriáról faggattuk Karent. Raviolit főztünk paradicsomszósszal, mogyoróvajas brownie-t sütöttünk, meg fokhagymás kenyeret. A végén a laktózszintemmel mit sem törődve mindenből ettem, és túl is éltem a kalandot. Úgy döntöttem, a mai fejfájásomat a hidegfrontnak tudom be.
A végén a kaját meg lehet enni, sajnos kivinni nem lehet semmit, így aztán a brownie jelentős része ott maradt a boltoskisasszonyoknak. Örültek. A DVD automata mellett ez is egy marha jó üzleti ötlet lehetne. Igaz, ez már Z. úrnak egyszer eszébe jutott, de akkor azt mondtam rá, hogy baromság, ki akarna magyarországon főzőóráért fizetni. A magyar anyákat ez nem érdekli. De most meggondoltam magam, mert ez igazából nagyon szórakoztató dolog.
A másik érdekes üzleti ötlettel akkor találkoztam, amikor jövő péntekre kerestem magamnak programot Chicagóban. Előbb érek ugyanis oda, mint a kötelező hivatalos vacsora, szóval arra gondoltam, kicsit körül kéne nézni mielőtt szokás szerint elnyel valami jégkondícionált konferenciaterem. Múzeumozni szombat délután közösen fogunk, ezért aztán valami olyasmit kerestem, ami sétálós, fotózós, szórakoztató és jól is esik.
Addig kutattam, míg találtam ilyet. Kajatúra. Három óra séta, miközben megmutatják a várost, elmennek mindenféle kajás helyekre, ahol a (konyha)főnök el is meséli, miért érdemes megkóstolni, amit ott adnak. Csupa jellegzetes étel, amit a helyiek is esznek, meg egy felkészült túravezető, aki a város látnivalóiról is mesél 42 dollárért. Sajnos egykor indul a legkésőbbi túra, az én repülőm meg kettőkor érkezik. Kénytelen leszek a fotózásnál maradni. Most azt kellene írnom, jobb ez így, de nem jobb.
kihagyhatatlan ajánlat
Hogy az amerikai gazdaság milyen állapotban van, azt nem tudom, de ma a ShopRite pénztáránál a mellettem álló fickó ezt énekelte lelkesen.
Én ebből arra következtettem, hogy a gazdaság rendben van. Mindenesetre a fickó rendben volt.
Keresés
