szín bejegyzései 
szenvedély
Minden bizonnyal van annak jelentősége, hogy az ember melyik ízt szereti a legjobban. Én legalábbis erre tudok következtetni abból, hogy a homeopátiás orvos minden találkozáskor megkérdezi tőlem, mi a helyzet az ízekkel. Elég régóta a keserű íz áll a listám élén.
Tapasztalatom szerint az édes íz tompítja az élet élvezetét. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy sohasem eszem édeset. Sőt, végső kétségbeesésemben, súlyos stresszhelyzetekben, képes vagyok megenni egy egész rózsaszín mignont is az iskolai büfében. De a vércukorszint emelkedésével mindjárt érzem is, hogy rossz döntést hoztam.
Szenvedélyem keserű tárgyával korán megismerkedtem. Szerintem már kiskamasz koromban, és minden bizonnyal szülői ráhatásra. Apám és anyám is rendszeres kávéfogyasztó volt ugyanis.
Lehet, hogy nem jó hír, de kevés olyan bensőséges pillanat van számomra az életben, mint amikor kettesben maradok a kávémmal, amikor beszippantom a megpörkölt kávészemek keserű illatát.
Kávéban nincs egyfajta kedvencem. Sokféle kávét ittam és iszom. De pontosan fel tudom idézni azokat a kedvenceket, amik az amúgy tökéletlen emlékezetemben megmaradtak. Kamaszkorom hideg és keserű tejeskávéját a konyhában éjszaka, az egyetem méregerős, kis, klasszikusan csorba, üvegpohárban felszolgált feketéjét, az amerikai hosszúkávét, amit a Maxwell's pincérfiúja annyiszor töltött újra, ahányszor csak kértem, a KaDeWe melletti kávézó teraszának lattéját, a baráti terasz szójatejporos reggeli kávéját a levendulabokor mellett, és igen még azt a súlyosan cukros tejeskávét is a Los Gigantes sziklái alatt.
Ha kávészemet látok, feltámad bennem a vágy. Nem a koffein iránti, nem az ébrenlét iránti. Hanem a keserű, fekete szenvedély iránti. És mindig valósággá is élem ezt a szenvedélyt, hol kávéval, hol mással.
Egy következő bejegyzéshez kerestem egy kicsit régebbi Stereo MC's zenét, helyette találtam valami ide illőt. Utólag, de sebaj.
Keresés
