szociál bejegyzései 
szociális haló
Teljes mértékben felelőtlen vagyok szociálisan. Mármint ami az én saját társadalmi beilleszkedésemet illeti.
Életem nagy részében nem volt semmi gond, rendben voltam; de pár éve valami megváltozott, azóta ebből a szempontból a jóravaló állampolgárokhoz képest a perifériára szorultam. Saját döntés volt, mégis zavarja ez az erkölcsös népeket, állandó gúny céltáblájává téve engem. De tényleg nem zavar, és csak néha sajnálom, hogy így van ez az én életemben. De a sajnálat is csak pillanatokig tart.
Jó érzés közösségbe tartozni, elfogadva lenni, a közös élményekre támaszkodva beszélgetni. Ha nincs közös élmény, akkor viszont mi van? A kérdés az, lehet-e attól beszélgetni. Szerintem lehet, csak nem mindenkivel.
Mindez a Superbowl miatt jutott eszembe. Már Magyarországon is sokszor elcsodálkoztak a barátaim, meg a nembarátaim is, hogy hogy a fenébe lehet, hogy nem nézek tévét. Hallottam mindenféle érveket, hogy lemaradok fontos dolgokról (biztos), hogy vannak nagyon is értékes műsorok (biztos), hogy akkor most min háborogjunk, röhögjünk, kurvaanyázzunk velem. Hát ja. Más dolgokon.
Mondhatom szerintem, hogy nem tudatosan lettem nemtévénéző, vagyis nem ideológia mentén haladtam. Igaz, egyre inkább emlékszem egy Jean Marais interjúra a tévében, ahol az akkor már meglehetősen öreg színész állította, se tévét nem néz, se újságot nem olvas. Én akkor ezen fel voltam háborodva, mert el nem tudtam képzelni, hogy lehet ilyen tájékozatlanul, ilyen felelőtlenül élni. Viszont azt is láttam, Marais milyen békés.
Az otthoni barátaim egy része gyakran kinevet, mert a leghalványabb fogalmam sincs bizonyos közösségi dolgokról. Hogy ki nyerte a mittudoménmilyen vetélkedőt. Hogy melyik politikus, mit mondott, hogy melyik hazai avagy nemzetközi sztár kit dugott meg. Jobb esetben csak legyintenek, rosszabb esetben megpróbálnak meggyőzni, hogy változtassak antiszociális viselkedésemen, mert magányosan fogok meghalni. Itt külhonban Louise-nak is feltűnt már ez furcsa szokásom, ami előtt értetlenül áll. Itt ez a nagy tévé, tényleg marha nagy, és nem nézitek? Hát nem nagyon, volt már, hogy bekapcsoltam, de egy-egy filmnél tovább nem jutottam. (Pofát vág.)
Ezért aztán felhívott vasárnap, ahogy anyám szokott otthon, hogy kapcsoljam be a tévét, mert a Superbowl megy. Mondtam, klassz, de nem kapcsolom be, mert halvány fogalmam sincs, kik a csapatok, mik a szabályok, és egyáltalán. Inkább a pécsi csapatban játszó tanítványom miatt, mint másért, ma megnéztem a neten, ki nyert. Louise felhívott még az este, hogy na akkor most ki is? Lebuktam. Addigra ugyanis elfelejtettem. Kicsit mérges volt, azt mondta, pedig ezt a kérdést be akarják tenni az állampolgársági tesztbe. Kicsit mérges voltam, úgyhogy mondtam, én ugyan rohadtul nem leszek amerikai állampolgár. Csend lett, aztán röhögtünk, meg sóhajtottunk egy nagyot, hogy akkor ilyen hülye maradok.
És hiába kapacitál Dani is, hogy nézzem meg a neten a Hajdú celebke műsorát, mert rám fér egy alapos röhögés, nekem elég, amit az ő interpretációjából látok. Felejthetetlenül idézi S. Norbert és neje beszélgetését Hajdúval. Az eredeti fele ennyire nem lehetett jó, tekintettel arra, hogy a gyerekemnek van humora is, és megkockáztatom, talán még tehetsége is.
Tudom, tudom, a televíziós műsorok nagy része komoly értéket képvisel. De egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy tévét nézzek, mert annyi a szar mellette, hogy kifolyik a készülékből. Meg időm sincs. Ha van idő a tanítás és a gyerekek mellett, akkor vagy a gépen lógok, vagy könyvet olvasok. Ez se jobb. És beszélgetni is nehezebb róla. Viszont olyan békés itt a társadalom peremén, barátaim ...
terepmunka
Egy fárasztó nap után, amikor is bebizonyosodott, hogy a lelki tájékoztatóra fordított idő megtérül, mert az addig teljességgel reménytelennek elkönyvelt csoport fantasztikus eredményt tud elérni szódolgozatban, kevés dologra vágytam. Már túl voltam a következő motivációs eszközön, vagyis kiplakátoltam az iwiw üzenőfalra, milyen ügyesek, L-lel megszerveztem egy találkozót egy fiú és az ifjúságvédelmisünk között, és sikeresen bevállaltam még egy helyettesítést GL csoportjában. Így a holnapi két órámat sikerült feltornásznom négyre.
Ilyen kiválóan sikerült nap után konkrétan sörre vágytam, meg torokfájásom miatt (kiskorú olvasók kérem most takarják le a következő részt) egy kis pálinkára. Ahhoz viszont, hogy ezt magamhoz vegyem, enni kell, ha enni kell, vásárolni kellene, ha vásárolni kell, irány a bolt.
Itt követtem el a hibát. A vásárlás után ugyanis, milyen meglepő, az ifjúságvédelmishez utalt fiatalembert vettem észre a bolt mögötti ugratón. Gondoltam, mint nagy motivátor, megerősítem, milyen jó ötletnek tartom, hogy testmozgással vezeti le a napi stresszt. (A mai harmadik óránkon ugyanis édesdeden aludt a padon.)
Megyek, köszönök, diskurálunk. Feltűnik a görkoris vezér, igazi rosszarcú külvárosi fazon, ugrat, cigi a kézben, de odajön. Kérdezi, apja helyett apjaként, hogy teljesít a gyerek. Mondom, pillanatnyilag úgy fest, meg fog bukni. Gyerek tiltakoz, példakép korhol. És tényleg elmondja, amit ha apa lenne, mondania kellene. Állunk ketten, osztjuk az észt, a tanárnéni (idéztem!) és a görkoriász. A gyerek pislog, nem hisz a fülének. Aztán lépek, pótapuka lekeziccsókolomozik, én meg vigyorgok, mert az elején még helló volt.
Ez is megvolt, azt hiszem szegény kifeküdt, hogy még a magánéletébe is belepofázok. Csak azt remélem, a legközelebbi lépés nem az lesz, hogy nekem is görkorit kell húznom a respekt kedvéért. Mert azt azért már nem vállalom.
(A kép csak illusztráció.)
item
Nem akarom sajnáltatni magam, de itt az idő megragadása miatt, meg a háziorvosom aggodalmaskodása miatt elgondolkodtam, kire mit kell hagynom, ha elpatkolok. Ez egyébként azért is juthatott eszembe, mert múltkor valahol láttam egy ilyen bejegyzés címét, hogy akkor mi lesz a halottak blogjaival?
Persze nem tervezem, hogy időnek előtte itt hagyom ezt az árnyékvilágot, inkább Seneca tanácsát fogadom meg. De azért mégis... Kire hagyjam a szociális hálómat?
item 1 iwiw felhasználói fiókomat, melyen oly sok ismerősöm van, akiket nem annyira ismerek, az Oktatásügyi Minisztériumra hagyom. Van rajta jó sok mostani diák, meg régi diák, meg tanárember is. Meg nem is.
item 2 linkedl felhasználói fiókomat az egyetemre hagyom, mert mostanában valami öreg diákok zaklatnak passzívház ügyben. Miért pont ott, fel nem foghatom.
item 3 flickr felhasználói fiókomat fotós tanítványomra hagyom, annak legalább örülne, nincs rajta egy kép sem, nem kell ráncolnia a homlokát a blendenyílás miatt :)
item 4 facebook felhasználói fiókomat az angol Romany közösség egyik tagjára hagyom, akivel tegnap lettünk facebook barátok. Pontosan nem értem, miért, de ez a fátum, gondolom. Én vagyok az egyetlen nem Romany tag, de befogadott. Ennyit a kisebbségemről már megint.
item 5 skype fiókomat Casanovára hagyom. Ne szomorkodjon, hogy sosem csevegtem vele.
item 6 hi5 fiókomat az első jelentkezőre bíznám, fogalmam sincs ugyanis, mit kell vele csinálni. Nem is szoktam.
item 7 van még valami fiókom, ahol linkeket tárolok, de a nevét elfelejtettem. Ezt a netvilág szabad felhasználására adományozom.
item 8 Titeket barátaim, meg egymásra hagylak, hogy továbbra is elmélkedjetek a világ dolgain, meg hogy tegyétek egyéniségetek rabjaivá a számítógépek képernyőit. Nem blogíró barátaim tegyék ugyanezt élőszóban, persze ne a képernyőkkel.
item 9 nickname-jeimet (???) nem hagyom senkire.
Keresés
