születésnap bejegyzései 
Hangok
Hallgatok. Egyrészt büszkeséggel, másrészt gondolkodva. Büszkeséggel, mert Cippo hangján történet lesz az írásból. Másrészt gondolkodva, hogy ez, vagy az a méhes völgye. Hogy a történet káprázata elég ajándék-e, vagy mégis tangót kellett volna, nem Hamvas Bélát. Vagy mégis inkább csak a mosogatószer habján visszacsillanó mosolyt.
Mindegy. Választhatsz.
Mosogatást. A méhes völgyét. Piazzollát.
Boldog születésnapot. Isten is éltessen.
Képes lap ünnepre
Gyereket nevelni márpedig nehéz ügy. Ennél talán csak az lehet nehezebb, ha a nevelendő gyerek nem a miénk, hanem másé. Azonban minden idők egyik legérdekesebb vállalkozása az, ha felnőtt korban fogadunk valakit örökbe.
A dolog visszafelé szinte ugyanez.
A szülőket elviselni márpedig nehéz ügy. Ennél talán csak az a nehezebb, ha a szülő nem is a miénk. Viszont felnőtt korban örökbefogadásba beleegyezni, az egyik legérdekesebb vállalás.
Mindkét oldal, az örökbefogadó és az örökbefogadott is, váratlan helyzeténél fogva mérlegelésre kényszerül. Az apa mérlegeli, meddig mehet el a fegyelmezésben, a gondolatok, a szeleburdiság, az önfejűség megzabolázásában. A gyerek mérlegel, meddig mehet el a pimaszságban. (Mindez hagyományos családokban már gyerekkorban és főleg kamaszkorban lezajlik.)
Persze az ilyen típusú apa-gyerek kapcsolat pont olyan, mint bármilyen más emberi kapcsolat. Akkor működőképes, ha tolerancián alapszik. Ha mindkét ember hagyja a másikat úgy gondolkodni, ahogy az szeretne, és bár mutat utat, döntéseket nem hoz a másik helyett. Ha kell bátorít, ha kell megró, ha kell, nemtetszésének ad hangot.
Amivel kevesebb ez a fajta gyerekség, annyival több is. Nincsenek megsárgult gyerekkori képek, se a közös emlékezetbe idézhető játszótéri pillanatok. Se az első versmondás az iskolában, se az első biciklizés. De van helyette olyan szeretettel teli szívközeli barátság, amit nem árnyékol a kamaszkor lázadásának keserű emléke, ami olyan, amilyet képzelnénk, ha a vér szerinti apánk még élne.
Virtuális családmodellünk zavartalansága a mai napig meglep, és bevallom, még mindig az arcomon a mosoly, amikor eszembe jut, Lucifer hogyan is fogadott örökbe. Azóta is így diskurálunk, néha a fejünket vakarva, néha rácsodálkozva a másikra, lassan megérezve a másik homlokráncolásait is. De mindig - még a legsötétebb rosszkedv posztjaiban is - vidáman és szeretettel. Ez a hosszú bevezető csak arra kellet, hogy leírhassam:
Drága Apa, boldog születésnapot!
Elég sokat gondolkodtam, mit adjak ajándékba, és végül arra jutottam, örömet akkor szerez az ember igazán, ha megoszt valamit. Kamaszkorom egyik elvadult pillanatát kapod, így legalább hálát adhatsz az égnek, hogy a blogolást akkor még nem találták fel, vagyis ebből kimaradtál. Az ember mindig tudjon hálás lenni a sorsnak vagy a szerencsének. Én most azért, mert egyikük ilyen barátot gondolt mellém.
Egy hosszú barátság oldalgombjára
Ezek az én diákjaim néha csak ámulnak. Például azon, hogy március idusának mi köze egy Brutus nevű fickóhoz. De az is zavarja őket, hogy a Cézár, az nem csak egy kaszinó neve. Nem baj, most már azt is hallották egyszer életükben, hogy ez ünnep az én országomban.
Minden bizonnyal hasonló zavart éreztem én is 18 éve, amikor új tanárként dolgozni kezdtem az iskolában. Minden nagyon új volt, óraadóként nem is voltam benne biztos, az íróasztalomra tegyek-e bármit, a kollégák érthetetlen szavakat karattyolva húztak el mellettem a folyosón.
Egy darabig fel sem tűntem senkinek, boldog idők, még a diákok is érdeklődve kérdezték az első órán, hova fogok ülni, és melyik suliból jöttem. Kölyökképem volt, és még sosem láttak előtte.
De kivel barátkozik egy új tanerő? Leginkább senkivel. Nem viccelődik, mert fogalma sincs, kinek van humora, igyekszik nem túl sokat beszélgetni a pályakezdőkkel, mert két zöldfülű mit mondjon egymásnak. Különben is, eleinte nem is lehet tudni, ki a pályakezdő. És ne feledjük, ha csak óraadó az ember, akkor jön és megy, beesik, aztán rohan az egyetemre.
Végül maradtam, a következő évben már állásban. A barátkozás továbbra sem élvezett prioritást, de legalább már tudtam, ki a kisfőnököm. Néha viccelődtünk, sőt beköltöztem a nyelvi kistanáriba, ahol kifejezettem jó hangulat uralkodott egy orosz merülőforraló társaságában. Az egyetlen hely, ahova eljártam onnan az óráimon kívül, az a könyvtár volt. Mit csináljunk, a könyvek vonzottak, a könyvtárosnő pedig ...
A könyvtárosnő ült, és mosolygott. Tanárra, diákra, pályakezdőre, főnökre. Akkoriban a könyvtárban még rá lehetett gyújtani, ezért egy-egy fárasztó nap után a könyvtár amolyan kultikus feszültségoldó hellyé nőtte ki magát. Feljártunk beszélgetni oda többen, akik emberi szóra vágytak. Mondhatnám, hogy a szó legnemesebb értelmében volt ez a helyiség szellemi műhely.
Aztán költözött az iskola, az új könyvtár barátságtalanabb helyiség lett, nem a dohányzási tilalom miatt, az épület jellege miatt. A könyvtáros maradt. A hosszú iskolán kívül töltött gyes időszaka alatt is maradt a barátság. Aztán, bár tartottam tőle, hogy oda lesz az egész, a nyugdíjazás után is megmaradtunk barátoknak.
Ha most otthon lennék, jéghideg Guiness-szel ünnepelnénk, és ajándékba gombot (is) vinnék.
Életem legbölcsebb barátsága ez, azt hiszem. Ha vita volt is közöttünk valaha, az kizárólag szellemi értelemben volt. Viszont tőle hallottam először arról, hogy Lénárd a Micimackó fordításán kívül mást is csinált. Tőle hallottam először, hogy érdemes tanárnak lenni. Azt is ő mondta, hogy a diáknak jogai is vannak. És ez akkoriban még nem volt egyértelmű. Én meg elhittem mindent, és a mai napig is elhiszek mindent, amit mond.
Az általam valaha ismert legboldogabb, és legteljesebb életet élő embernek kívánok ma nagyon boldog születésnapot. És mert tudom, hogy előbb-utóbb megtalálja, hagyok ajándékot is. Isten éltessen! (Három, mert ez sem volt könnyű év.)
Lehet-e szeretni egy száz éves férfit?
Lehet-e szeretni egy száz éves férfit?
Aki alapvetően filantróp, az azt mondja, miért ne. Aki alapvetően mizantróp, az nem mond semmit, csak morog, boncolgatja a szeretni szó jelentését, és antikok töredékein tépelődik.
Mivel egyik sem vagyok, én azt válaszolnám, attól függ, ki az a százéves férfi.
Hogyan kell szeretni egy száz éves férfit?
A száz éves férfiban az a jó, hogy csak azt mondja, amit már alaposan végiggondolt. Egy száz éves férfinak mi is azt mondjuk, amit már alaposan végiggondoltunk. Nincs se ok, se tér, se idő a nyugtalanságra.
Miért kell szeretni egy száz éves férfit?
Nem kell, szerencsére. Mondjuk inkább, érdemes. Nem a viszonzott szerelem, hanem a viszonzott szeretet miatt. A zene miatt, a kerítés miatt, a csomagban érkező magok miatt, a láthatatlan ház miatt, az égen végigkergetett felhők miatt.
Hogyan ünnepeljünk egy száz éves férfit?
Ünnepelhetjük emléktáblával. Ünnepelhetjük olvasással. Én levéllel szeretném.
Kedves Sándor,
Leveleit megkaptam. Kérem bocsásson meg, hogy csak most válaszolok, de a kötelesség nagy úr, és engem ritkán hagy magamra.
Köszönöm az érdeklődést. Mi jól vagyunk, küzdelmesen, de jól. Én is harcolok a kertemben, de kisebb hévvel. Tudja, 'hobbikert'. Ezt nem lesajnálva, tényszerűen írom, mert ami az élethez nem tartozik szorosan, azt nem harcoljuk végig. Nem érdektelenségből, hanem az életben maradás miatt.
A tanácsait köszönöm, a recepteket is, kedves gondolat, hogy történeteket is mellékelt hozzájuk. Olvasom őket, utazni tudok tőlük.
Mit írhatnék? Mint orvosnak annyit, igyekszem megfogadni, amit ír. Ami az adagolást illeti, azt nagyon nehéz betartani, pedig ésszerű javaslatnak gondolom.
Mint barátnak annyit, hiányzik, írjon nekem gyakrabban, Sándor, még ha én nem is találok időt a válaszra minden esetben.
A találkozásig maradok szeretettel:
Z.
születésnapi filmtorta
KapitányG kérte, akkor írok megint filmekről, de mivel ma egy kedves barátnőmnek születésnapja van, ezért ez lesz a sütemény, amit kért. Így viszont talán ő is ehet belőle valamit.
Az ember barátaiból nemigen lesz tanítvány, és ezt semmi nem bizonyítja ékesebben, mint Mark Darcy pajesza. A mi barátságunk viszont arra jó példa, hogy a fordítottja milyen jól működhet.
Mivel a labdán nem volt cimke, milyen öt film kell, most öt női film lesz. Ami nem azt jelenti, pasik nem nézhetik meg ezeket a filmeket. Inkább azt jelenti, nőknek jót tesznek.
Van ebben, drága J, mindenféle: nevetős, sírós, gondolkozós. Igyekeztem öt olyat találni, amiről még nem írtam a blogon. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy sikerült.
Az elsőről nem írtam még biztosan. Tegnap láttam, és nagyon jól szórakoztam a Baby Mama című filmen. Vicces ugyan, de a felnőtté válásról szól, meg az anyaságról. Jók a színészek, jók a poénok angolul.
Max felirattal tanácsolnám. (Igen, angollal.)
Aztán az építkezés, az élet újrateremtése témájában a sírós, nevetős, de végig toszkánul barátkozós Napsütötte Toszkánát.
Mindig mindenki újraépít, meg felújít.
A munkahely és magánélet összehangolásának témájában az Erin Brockovichot.
Az elkötelezettség és kitartás témakörében a Luc Besson féle Jeanne d'Arc-ot.
Mert van, hogy áldozatot is kell hozni.
Végül az örök és el nem múló barátságok miatt a Sült, zöld paradicsomot.
Ezeket kívánom születésnapodra. Hogy majd egyszer anyává tudj lenni, ha akarsz, hogy mindig legyen erőd újraépíteni az életed, és hogy találd meg azt a munkát, amit szeretnél. Hogy kitartó legyél, és hogy mindig legyenek igaz barátaid. Boldog szülinapot!
20 perc
Azt hiszem, nagyjából ennyivel vagyok megcsúszva, de sosem késő.
Blanka, boldog születésnapot. Isten éltessen! Ebből az alkalomból úgy elképzeltelek egy szép nagy körhintán.
későbbre
Hogy későbbi születésnapra is legyen majd.
Kezeket a magasba
Jó, nem mindig azt csinálom, amit a barátaim elvárnak tőlem. Sőt elég gyakran nem azt csinálom, amit a környezetem ildomosnak tart. Hol külföldre utazom, hol blogokat írok, hol meglepő barátságokat kötök. Nem azért mert forradalmár vagyok, még csak nem is azért, mert nyughatatlan.
Nem szeretnék magyarázkodni, magyarázni meg ha szeretnék, se biztos, hogy tudok. Évekig egyetlen új barátságot sem kötöttem, egyetlen gondolatot sem szántam a világnak, és ha szép nagy kalapáccsal ütöttek volna, se görbült volna a hajam szála sem, annyira belesimultam a környezetbe. De a dolgok változnak. Új barátaim lettek, a régiekkel pedig hirtelen érdemesnek tűnt a világ dolgait alaposan megbeszélni.
Az ember amikor barátkozik, nem arra gondol, ez így rendben van-e. Mármint hogy akkor erről majd mit gondolnak a körülötte állók. Különösen nem gondol erre, amikor különleges barátot talál, akivel tíz perc alatt a világ epicentrumáig lehet utazni. És persze, hogy nem magyarázkodik, persze, hogy inkább csak mulat, amikor a kollégái a háta mögött összenéznek, és hevesen csóválják a fejüket. Mert nincsen jelentősége. Ahogyan az időnek sincs. A három év barátság lehetne 23 is. 33 meg csak azért nem, mert ahhoz még kellene két év, na nem miattam.
Boldog születésnapot a kedvenc szeszcsempész haveromnak, ahogy a húgom hívja. A kedvenc gitáros szociológusomnak, ahogy én látom. Kezeket a magasba az Irie Maffiával... Isten éltessen!
A világ legkisebb szigete
Bizonytalankodtam kicsit, mi legyen a bejegyzés témája, a Pitcairn-szigetek vagy október 23, de az idő, amilyen kedves hozzám, megoldotta a dillemmámat. Közben már új nap lett, így mindkettő aktuális hirtelen. Ím hát meglephetem magam. Magam.
Nem 32 lettem, hanem egy éves, mármint blogilag. Se kávéház, se szeglet ez alkalomból, maximum egy kis méretű virágcsokor karóval kitámasztva.
Október 23. jeles nap, családi ünnep. Nekem. Anyámnak a forradalmi hevület ékes bizonyítéka. Ha legendásan emlékezetes születésnapra kell emlékezni, akkor a tizediket érdemes megemlíteni egy aranyszínű Penkalával és egy sötétkék, textilgerincű könyvvel. Ha a mostanság is érdekes, akkor nem annyira érdekes. Hacsak nem ugrik be egy emberrablás a képbe a Balatonszentgyörgy környéki út fölé hajló fákkal a hóesésben. Tavalyról meg a blog előszeleként egy íróasztalnyi sziget.
Egy év alatt sok dolog került ide bejegyzésként. Hol vígasztalóan, hol dühösen, hol szomorúan, hol elgondolkodva, hol boldogan. Megfordult itt sok olvasó is, meg sok néző is. Mindenkit szívesen látott a blog, még azt is, aki nem szívesen jött.
Nem tudom, nagykorú-e egy egyéves blog. Azt sem, meddig élnek úgy általában. Mint az emberek, gondolom; akit szeretünk, túl rövid ideig. Akit nem, arra rácsodálkozunk, hogy még mindig.
Egy év alatt leginkább azzal leptem meg magam, hogy szeretek írni. Majdnem bármiről, majdnem bárkinek. Két születésnap közé szorult Pitcairn-sziget lett ez a világ itt. Isten éltesse, amíg tetszik neki.
egy nap
Egy nap, nem tudom, hány óra. Vagyis kicsit korán vagyok, de inkább szerettem volna korán, mint későn. Másrészt, ha csak a hónapot meg a napot nézzük, megint csak egy nap. Időfolyam lettünk.
Ugyanakkor, mint tudjuk, az időnek a paprikauniverzumra gyakorolt hatása elhanyagolható, tehát oly mindegy. Éppúgy mindegy, mint a földrajzi szélesség és hosszúság által behatárolt pont, ahol gyermekek születnek.
Dobjunk be inkább egy kis rendezetlenségre való törekvést, de lehet ez Deus ex machina is, már annak, aki ebben hisz. Aztán megint egy éve vagyunk a kertedben metszegetve, fontolgatva az utazásomat. Nézegetve a pirosló vadszőlőt.
Tegnap láttam, hogy egy szál vadszőlő kúszik felfelé az elülső pici verandára. Gondoltam, miattad.
Vitéz Mihályom, az én Istenem éltessen legalább addig, hogy alaposan megunjuk egymást a közös szocotthonos szobában. Boldog születésnapot!
Hogy kerüljem az összeomlást, nem rakom be a kedvenc kölyködet, csak linkbe. Majd csukd be a szemed. Viszont mivel csak virtualice tudlak meglepni, menjünk már Brazíliába, kedves.
(Ui.: Attól, hogy a bejegyzés neked szól, nem kell ám kommentelned!)
idétlen időtlen
Nem mondom, hogy könnyű helyzetben vagyok. Egyrészt odahaza már elmúlt éjfél, tehát itt az idő a bejegyzés megírására. Másrészt itt még nincs másodika, vagyis mégsincs itt az ideje. Mivel azonban a bejegyzés az élet időtlenségéről szól, tulajdonképpen oly mindegy.
Kislány koromban, sőt még gimnazistaként is, párás szemmel néztem a nálam idősebb diákokra. Nagyon szerettem volna a barátjuk lenni, irígyeltem őket a korukért. Aztán eljött az idő, amikor rájöttem, kezdek nem fiatal lenni, akkor meg a fiatalabbakat kezdtem irigyelni, megint csak a koruk miatt.
Amikor elkezdtem tanítani, lett egy nagyon jó barátnőm, aki nálam idősebb. Aztán pár éve lett egy jóbarátom, aki nálam jóval fiatalabb. TSB meg L velem egyidős. A helyzet az, már nem igazán kor alapján barátkozom. Megengedhetem magamnak ezt a luxust, ha úgy tetszik. Nemigen érdekel, ki hány éves. Legalábbis hajlamos vagyok erről súlyosan megfeledkezni.
Két éve új tanerő jött az iskolába, ha nagyon szorosan értelmezzük a viszonyokat, beosztottamnak. Jött-ment, majdnem asztalszomszédok voltunk, de két szót, ha beszéltünk egy héten. Az új tanárok gyakran csak egy évig maradnak, pláne, ha szerződésük van. Ez a szőke nő dolgozott, aztán elhúzott a hátizsákjával. Meg voltam róla győződve, hogy nem marad nálunk. Talán március táján megeresztett egy poént. Megnéztem magamnak csodálkozva. Van humora. Voltam órát látogatni, egészen emberszerű lénynek tűnt.
Aztán jól kitaláltam, következő tanévben vigyünk együtt egy csoportot, most nem akarom szépíteni, nem volt más választásom. Bár ez éppen dicséret is lehet. Igaz, még mindig nem tudtam, jó lesz-e ez. Tanítani tud, de azt nem tudtam, vajon tudok-e értelmesen beszélgetni vele.
Tavaly augusztusban elmentünk kávézni még mindig kizárólag a munka frontján. Aztán valahogy az Unicum és a Flector tapasz összefüggésében elnézte a lépést, úgyhogy hirtelen megláttam valamit abból az emberből, akit azóta is nagyra tartok. Hát így lett, hogy megbarátkoztam Gofrival. Én vele, nem pedig fordítva.
Se egyformák, se nagyon különbözőek nem vagyunk. Nagyon szeretem, amikor értem, amit ír. (Ó, szegény Shakespeare teste sosem jut el hozzám!) Az a barátom, aki pontosan érzi, mivel lehet iszonyatosan felhúzni. Szerintem unikumként vele megvalósítottam az írásbeli ordítozás műfaját is. Tudom, elég gyakran megyek az agyára, de ez legalább kölcsönös. Máskor meg egészen egyet tudunk érteni dolgokban.
Hát ha úgy vesszük, az én blogom tulajdonképpen annak köszönhetően van, hogy az övét olvashattam. Egy év alatt megszerettem egy csomó zenét, amit ő szeret. Egy csomó dolgot meg nem szerettem meg, amit ő szeret, és talán nem is fogok.
Holnap, illetve ma van a szülinapja. Nagyon szívesen megölelném ebből az alkalomból, mert hiányzik nagyon. Még akkor is, ha most idegbajt kap attól, hogy nyálas vagyok.
Gondolkodtam, mit lehet kívánni születésnapra. Leginkább önző módon azt kívánom magamnak, hogy legyen még sokáig a barátom, ha bírja, ha bírom. Meg persze még mindenfélét is, amit ide hosszadalmas leírni.
Gofri, boldog születésnapot !!!
És most csakazért is lesz zene. Mert azt szeretném, ha ilyen vidáman ünneplős lenne a napod. Mert a fontos, hogy élünk. Végeredményben mindegy hány éve. És végeredményben mindegy még hány évig.
ajandek Mesinek
Valahogy az a tapasztalatom, a baratsag eppen olyan sokfele lehet, mint a szerelem. Nehez barhogyan is osszehasonlitani oket egymassal, mert mindegyikben masvalami a jo, mashogyan esnek a hangsulyok, es mashogyan emlekszunk arra, hogyan is kezdodtek.
Baratsagot apolni sokfelekeppen lehet. A legjobb nekem persze az , amikor a barataimmal gyakran talalkozom, es lusta delutanokon egy kave vagy egy pohar ital mellett mindenki mondhatja a magaet a vilagrol, meg azokrol a dolgokrol, amik foglalkoztatjak. A legjobb, amikor ulunk a teraszon, zenet hallgatunk, meg nezzuk, Kormi hogyan husol az arnyekban. A legjobb, amikor felhuzott terddel bamulunk magunk ele a semmibe szotlanul. A legjobb, amikor a teren ulunk, es beszelgetunk.
Van, amikor ez nem adatik meg. Amikor szemelyes talalkozasra nincs alkalom, mert a baratsag nem a fizikai kontaktuson alapszik, hanem eppen itt szovodott a virtualis terben. A baratsag ennek ellenere egyaltalan nem virtualis, sot, nagyon is valosagos.
Gondolkodtam sokat, mit adjak Mesinek szuletesnapjara virtualisan csak, mert ugye fizikalisan nem tudom meghuzni a fulet. Mert azt azert nem szeretnem, ha partedliert kialltana, mondvan, en is kezdek nyalas lenni mar.
Jobb hijjan zenet kap draga Mesi, meg a jokivansagot, hogy az Istenem eltesse napfenyben nagyon sokaig. Ez egy olyan baratsag, ami limitalt , de kedves nekem. Ezert aztan, abban sem vagyok biztos, a zene tetszeni fog-e. Ha nem, tegye azt, amit a ronda viraggal szokas, dobja a kukaba.
kívánság
Istenről és a barátságról beszélni nehéz. Talán írni sem könnyebb, bár Bartis Attila A Lázár apokrifekben mindezt könnyen teszi. "Mert mi más szólhatna az Úristenről, mint az életünk."- írja ő. Most akkor végeredményben én meg kicsit csúsztatva és nem túl eredetien azt is írhatnám : mert mi más szólhatna a barátságról, mint az életünk.
Ha stílszerű akarnék lenni, és persze lenne a fényképből egy példányom, most idetenném azt, mert a csoportkép két szélén két kislány látszik. A fénykép egy gyerektáborban készült, de a két lány a kép elkészültekor még nem ismerte egymást. És akkor még azt is meg kell jegyeznünk, hogy Isten kanyarulatai és praktikái valóban kiismerhetetlenek. Mert azon a nyáron még egyik lány sem sejtette, hogy Isten addig-addig sakkozik a figurákkal, amíg azok sok évvel később szorosan egymás mellé nem kerülnek.
Tudom, hogy aligha lesz elég, ha írok és beszélek a barátságról, mert ahogyan azt tegnap este is mondtad, a párbeszédek már ügyetlenné lesznek a telefonban, a modataim pedig esetlenné lesznek, bárhova is írom őket. Nem hiszem, hogy a jókívánságaim mellé tudnám varázsolni az ölelést, amit hiányolsz. De ajándékként Bartis Attilát adom, mert úgy ír Istenről, ahogy én a barátságról írnék, ha tudnék.
Tizenkét történetet kapsz ajándékba. Ha úgy olvasod, ahogy ajánlom, szép türelmesen, mire a végére érsz, megölellek. Ha türelmetlen vagy, mint én, többször is újraolvashatod a legközelebbi találkozásig.
Azt kívánom születésnapodon, hogy hagyjon Neked az Isten annyi évet élni, hogy megtehesd mindazt, amit szeretnél. És persze annyit, hogy még jusson időnk ülni a teraszodon, főzni a kajszilekvárt, és elmélkedni azon is, milyen a szabályos javítás.
TSB, az Isten éltessen még sokáig!
hét
Sok oka van, ha egy nő úgy dönt, gyereket vállal. Lehet mindenféle indokokat felsorolni, de összességében talán leginkább mégis az a fő indok, hogy az a gyerek legyen. Amolyan teremtésféle ez, amikor a majdnem semmiből lesz valami.
A gyerek aztán önálló utat jár be az életben, a szüleitől végeredményben nagyrészt függetlenül, mégis valahogyan hozzájuk kapcsolódva.
Számomra a gyerekeim nevelő értékkel bírtak és bírnak a mai napig. Nem csupán önfeláldozásra, gondoskodásra, problémamegoldásra, hanem alapvetően elfogadásra nevelnek. Egy másik, tőlem különböző ember elfogadására.
Amikor hét éve (egész pontosan szombaton volt hét éve) megszületett a legfiatalabb gyerekünk, már gyakorlott anya voltam. Túléltünk két nem túl egyszerű kisgyermekkort, átláttuk, mivel jár egy újabb csecsemő, és orvosilag is majdnem mindenre fel voltunk készülve. Na jó, mindenre azért nem, de volt dolgunk hónapokig üvöltő gyerekkel, sokáig beteg gyerekkel, dackorszakkal, meg mindenféle megható dologgal is, mint anyáknapi ünnepségekkel, szerelmetes vallomásokkal és hasonló szépségekkel.
A harmadik gyerek hallatán azonban sok családtagunk és barátunk csóválta a fejét, mondván, nem tanulunk az életből, a mi helyünkben ők aztán nem kísértenék a sorsot, minek az a gyerek még nekünk, élhetnénk nyugton. De nem vagyunk nyugton élők. Én különösen nem.
Nem mondom, hogy felhőtlen volt az a nyolc és fél hónap, amit gyerekkel a hasamban töltöttem. Gyakorlatilag végigrettegtem azt az időt. Persze feküdni kellett, meg gyógyszert szedni, meg trenírozni a fejemet optimista gondolkodásra.
Május 16-dika aztán kellemes meleggel és szikrázó napsütéssel köszöntött ránk, na meg az érzéssel, hogy itt az idő. Szeretett nőgyógyászom homloka ugyan felhősödött, amikor meglátott, de becsületére legyen mondva, rendkívül optimista ember. A szülés aztán nem egészen volt sima, sok orvos kerülgetett elgondolkodó arccal, aztán végeredményben mégiscsak kiküzdötte magát ez a gyerek is a napfényre.
A gyerekszülésben talán az a legfurcsább, hogy hónapokig egy valakivel az ember, aztán hirtelen ketten lesznek. Csak néztem az arcát, meg a fintorait és csodáltam, hogy lett egy ember a világban megint, aki más. Más, mint mindenki más. Egy. Aki önmagában létezik.
Már hét éves. Sajátos módon látja a világot, teszi a dolgát és él. Kérdez és gondolkodik. És betűket fejt. Most legújabban az amerikai életére készül. Azt tervezi, ha kint leszünk, elmegyünk valami Hannah Montana nevű lány koncertjére. És akkor ő ott sikít majd.
Én meg megőrzöm még néhány évig a világnak, hogy aztán ő is őrizhessen másokat.
születésnapra
Ma reggel a lelkiismereti okokból nélkülözhetetlenné vált futás után bemásztam a kádba, és magammal ragadtam egy könyvet. Tegnap kellőképpen elment mindentől a kedvem este, miután próbáltam számba venni, milyen hivatalos papírokat kell elintéznem az elkövetkező hetekben, hónapokban.
A rosszkedv ellenpontozásaként választottam a könyvet, ami nem más, mint egy Babarczy Eszter és Mesterházy Lili által egybeszerkesztett interjúkötet. A címe: Boldog emberek.
Azt hiszem, a megjelenés környékén láttam egy interjút a tévében Babarczy Eszterrel, és bár nem szokásom, a könyvet nagyon hamar meg is szereztem. Azóta is mindenkinek ajánlom, mert igazán tanulságos. Az alcíme: Magyarok boldogságról és boldogtalanságról.
Ha most körülnézek a barátaim között, azt kell mondjam, a többségük végeredményben boldog, csak éppen nem tudja ezt magáról. Ha őszintén kellene vallani, ők is rájönnének, hogy a napi nyűgjeik ellenére azok.
Ezt itt és most bevallani persze nem kis bátorságot feltételez. Hiszen divatos, érthető, elvárható a boldogtalanság valamilyen szinten. Nem mondanám, hogy feltétlenül nemzeti, inkább korsajátosság. Az is tény, aki boldognak vallja magát, gyanakvást kelt. (Vallásos? Bolond? Be van lőve?)
Nagyon kíváncsi lennék, ha megkérdezném a barátaimat vagy a csak éppen ide tévedőket, mit mondanának a boldogság témájában. Arra gondoltam, lehetne ez itt egy mini-interjú, hogy nyilatkozhatnátok, mit is gondoltok boldogság és boldogtalanság témakörében.
Mivel Gyevos ma ünnepli a születésnapját, ezért a felkérés első körben neki szól. A kádban azon gondolkodtam, ha nekem kellene most kérdezni valakit, ma ő lenne az. Nem ismerem túl jól, csak egyszer találkoztunk, ennek ellenére (épp ezért?) bennem boldog ember benyomását keltette. Nem egy könnyen boldogét, hanem egy nehezen boldogét. De ez is boldogság ugyebár.
Kedves Gyevos, boldog születésnapot!!!
időben
Ezzel a bejegyzéssel kívánok boldog 30. születésnapot egy nagyon kedves barátomnak, aki valószínűleg nem szokta olvasni ezt a blogot. De végtére is a szándék a fontos. No meg azok után, hogy Török Sophie barátnéja lassan napi szinten kommentel, már nem is merek biztos állításokat tenni. Mindenesetre isten éltessen!
Keresés
