zene bejegyzései 
respect
A helyesírás és az egy napos csúszás ellenére ...
tánc
Nekem új ez a fiú, de tetszik.
szemfedő
Akárhányszor is nézek ki éjszaka az ablakon, mindig ég egy lámpa a mellettünk lévő ház második emeletének egyik ablakában. Vetélytársam akadt az álmatlanságban. Tegnap éjjel már látni véltem az öregasszonyt, aki majd egyszer én leszek, aki nem mer sötétben aludni, aki attól tart, a lámpafénnyel együtt az élet is kialszik benne.
Én egyelőre még annyira sem tudok aludni világosban, mint sötétben. Tegnap éjjel csak forgolódtam, égett a kis virágos lámpa a beteg gyerek miatt. A fejemben még az esti haldokló gondolataim járhattak, mert arra gondoltam, kellene nekem egy szemfedő. Egyszerűen nem jutott eszembe a megfelelő szó. Pedig nem arra a 100% műszálból készült lepelre gondoltam, aminek géppel hímzett virágai még akkor is virítanak, amikor az arc, amit takarni hivatott, már régen elporladt.
Nem. Valami kedves, virágos valamire gondoltam, ami elzárja a fényt, és aludni hagy.
Most zenés szemfedőt találtam. Vidámat. Ha lehetne választani, inkább ez legyen majd, mint a lámpafény.
Vagy éppen ez.
messzikedves
Már megint szürkület van, a mediterrán napfény további intézkedésig rejtőzködésre ítélte magát. Mit is lehet ilyenkor? Kell egy messzikedves, aki szépen tud hazudni. Kedves, mert napfényt is tud, és messzi, mert nem közeli. (Mielőtt még valami maneater hírem megy, ugyebár.)
smaragd
A helyzet az, hogy itt már még annyira szürke minden, hogy még Írországhoz is megjött a kedvem.
Szeretem, mindig is szerettem az ír népzenét is, de a Corr lányok meg a tesójuk interpretációja kifejezettem jól esik a holnapi halálnap előtt. Nem görkoriznak, de beleadnak apait, anyait. Vagy fivérit, nővérit. Ahogy tetszik.
új lemezünk
Na most Gofri tehet az egészről, nem is lesz kijavítva a sok dolgozat.
Ezt a játékot találta:
A játék a következőképpen megy:
1. menj a Wikipedia Random Article oldalára. A cikk címe az együttesed neve.
2. ugorj át a random idézetek oldalára és a legutolsó idézet, utolsó 4-5 szava lesz a bandád első albumának a címe.
3. végül a Flickeren az utolsó 7 nap legérdekesebb képeiből a harmadikat mentsd le, ez lesz a cd borítója, bármi is legyen rajta.
4. Opcionális: minimális képszerkesztő tudással kreáld egybe a 3 összetevőt.
Nekem meg persze jól jött a dolog, végre lett neve a bandának. Könnyen megjegyezhető és rövid.
Ez első cédénk track-jeinek címe a következő:
1. Whenever I find a test
2. My blog, my hair, my chemistry
3. Looking for my deezer
4. Where are my slippers?
5. Today, tomorrow
6. Under my bed
7. Shirts and skirts
8. Liberty tea
A banda tagjai:
ZinczyKa - lead bootwoman
Guy No.1 - guitar
Guy No.2 - other guitar
Guy No.3 - drums
Guy No.4 - some other instruments
Zenei stílusát tekintve az együttes a hallgatható elektrosokk, és a muzikális neoavatar híve. Következő lemezünk is hamarosan a polcomon.
3 kedvenc
Három kedvenc két videón. Közülük is leginkább Shane MacGowan, akinek a felvételeken még viszonylag sok foga van, és hangja is akad. Kegyelmi pillanat. No meg Nick és Sinead a kellemes vasárnap délutánért.
for Sofia and Malvi
Well, just in case you do get around to visit. Hope it will help you get better :)
Malvinak a tánc miatt a végén.
Zsigmondnak szeretettel
mesinek való ajándék
Illusztráció drMáriáshoz. Külön felhívnám a figyelmet a teniszjátékosokra :) Mármint Mesi figyelmét :D
Ezt meg úgy csakazértis. Hangulatilag.
igazi
No a B tervhez mindenesetre van zene, egy igazi nő. A terv ugyan most jegelve, egyelőre inkább Baranya táncház. Lehet drukkolni, hogy kivételesen ne legyek ügyes és kreatív.
shape of my heart
Gyűrötten is.
hangszertár
Ha már így eljegesedett a nap, találtam egy gitárpárost, aki ugyan akkora rajongótáborra aligha számíthat, mint a kedves Snétberger Ferenc, de azért bepróbálkozik. Eric Clapton, aki továbbra is vonzó, és John Mayer, aki már majdnem az. Az első nem túl jó minőségű, de a számot szeretem :) Hátha mégis időszerű lesz.
A másikon már csak a fiatalabbik, de egy nagyon kedvenc számmal akusztikus magányban.
ösztönből
+végtelen
ő az, akire ha ránézek, mindig mosolygok.
bort, békességet, szerelmeket
Gondolkodtam, mit is kívánjak Nektek, magamnak. Ezt az érzést kívánom, bármelyik oldalról. Mármint befogadó avagy aktív félként identitásotoknak megfelelően.
Ha ez megvan, a többi már annyira nem is fontos.
(Ha kezdek patetikus lenni, azt csak a koromra foghatom, mert még sehol a sör.)
kaptam
Mivel nagyon elfáradtam, nem tudok írni még. Ezért aztán inkább bedugom a fületeket egy kis zenével, amit egy nagyon kedves barátomtól kaptam.
csak klubtagoknak
Ránk fér egy kis lazítás. Bár itt a tél, meg a karácsony, ez akkor is időszerű ::))Zeneszerelem
Merthogy a szerelem örök, a nő hangja jó, a december pedig édes. Csak bennem nincs semmi édes :).Kedvderítő Borcsi kedvencével
Hálátlan
Úgy tűnik, alapvetően hálátlan ember vagyok. Hétfőn hajnalban ugyanis nem tudok örülni annak a hatalmas vívmánynak, hogy feltalálták a 40 órás munkahetet és a heti 5 munkanapot. Pedig tudom, hálásnak kellene lennem a modern időknek.
De nem vagyok az, mert egyrészt egészen biztos vagyok benne, hogy nem 40 órát dolgozom, másrészt nem vagyok korán kelő típus. Régebben (ma is sokszor, csak már nem bírom olyan jól) inkább hajnalban feküdtem és sokáig aludtam. Aztán a sok gyerek mellett megtanultam ébredni bármikor, bármire, az éjszaka közepén, esetleg le sem feküdni.
Manapság korán kelek, mert így nyugalmasabb a reggeli készülődés, és emiatt úgy általában nincs is olyan nagy bajom a korai keléssel. De a hétfő, az más. Hétfő reggel úgy érzem, muszáj lenne még aludnom, továbbálmodni azt a meleg és biztonságos álmot, amire nem emlékszem, ami nem nagyon hasonlít az életemre, és magamtól felébredni arra, hogy kivet az ágy.
Nagyon várom, hogy itt is leessen valamelyik hétfő reggel a nagy hó, hogy miután betelefonáltam a munkahelyemre, hogy hát sajnos nem tudok bejutni, betegyem egy kis múltidézőnek a Trabant cd-t, és elmerengjek Méhes Marietta hangján. Hogy felidézzem azokat a boldog napokat, amikor hétfőn magamtól ébredtem.
Ajándék Gofrinak
Hazatérésre megfelel egy kis örömködés a fiúkkal :)
angyalok
Ezt most azoknak a barátaimnak, akiknek éppen angyalra van szükségük. Vagy lesz. Ha olvassák a blogot, ha nem.
(Addig Manut jobb oldalon ki kell kapcsolni :) Kicsit lejjebb görgesd, és meglátod. Csak annak a kedvéért írom, aki legendásan jól ért a számítógépekhez :D)
