Krakkó bejegyzései 
ajándék
Most, hogy ugyan kényszerből, de annál nagyobb örömmel itthon töltök egy napot, végre átadhatom a Krakkóból hozott ajándékképeket Nektek, kedves kolostorlakók és kolostoron kívül rekedt olvasók.
Ezt a képet leginkább fotós mesteremnek (és tanítványomnak) szántam, munkájáért cserébe, de annyira megszerettem, hogy arra gondoltam, ti is örömmel nézitek. Mi is lenne más, mint egy kis vadszőlő:)? Hát, ha mánia, akkor mánia.
No akkor persze kell egy kis Wawel is, ha már Krakkó, és hogy legyen mindig időtök arra, amit szeretnétek, akkor ezt a kis időt is nektek szántam.
Ez ugyan nem a kedvenc étterem képe, mégis valahogyan emlékeztet arra, amiben élünk. Mert régi és új mégiscsak megférnek egymás mellett ebben a mi világunkban, úgy, hogy nem háborúznak. A mai szentek is nyilván pizzát esznek.
Ha meg kolostor, lefotóztam a rácsunkat is :D Ugye, milyen szép?
És meglepő módon egy picit régimódi intézményre is ráakadtam Krakkóban. Hát igen, nehéz attól megválni, ami egyszer bevált.
Ami még most ajándékról eszembe jut, az a tegnap reggeli meglepetésem. Azt is ideteszem, mert azt ugyan én kaptam, de olyan kedves a szemnek, hogy talán ti is örültök.
A dolog ugyanis úgy áll, hogy az én furcsa barátaim minden évben különös szülinapi ajándékot gondolnak ki. Azt állítják, azért van ez, mert én vagyok közülük a legöregebb. Tavalyi emberrablós ajándékuk után azt hittem, leszoktak végre a meglepetésekről, de nem. Hát ezt kaptam tőlük, és ami a képen meg nem is látszik, csak hallatszott, az Molly Johnson, amit Gofri másolt nekem.
Szerintem nem baj, ha még most is meghatódom. Nagyon akarják, hogy ne húzzak el a francba, úgy látszik.
Keresés
