crash bejegyzései 
crash
Kifejezetten szeretem azokat a filmeket, amelyek cselekménye több szálon fut. Mindig is azt gondoltam, majd rendezek (írok?) egyet, ahol a cselekményszálakat egy vasúti sín köti össze. Most, hogy úgy tűnik a világvége várat egy kicsit magára, még bele is férhet.
Az ilyesfajta filmekből a pillanatnyilag számomra legkedveltebb a Crash. (Trailer itt.)Ezt a filmet gyakorlatilag kedvtől függetlenül képes vagyok bármikor megnézni, nem úgy, mint a szintén nagyra becsült Bábelt. Az előbbi ugyanis tud valami reménykeltőt mondani az élet kevéssé pozitív eseményeivel kapcsolatban. Az utóbbi (számomra) nem.
Ha össze kellene foglalni, miről is szól a film, ami magyarul, ha jól emlékszem, az Ütközések címet kapta jobb híjján, azt mondanám, talán élethelyzetekről. Vagy választásokról. Kapott legjobb filmként Oscart is 2005-ben, amikor sokat beszéltek, írtak arról, milyen jól ábrázolja a rasszizmust. Vagy hogy milyen rosszul. A kritikusok már csak ilyenek.
Engem ott fog meg minden alkalommal, hogy úgy beszél a rasszizmusról, ahogyan arról beszélni érdemes. Sztereotípiákkal dolgozik igen, de úgy, hogy hamar kiderül, nincs fekete és fehér. Nincsenek a jók és a rosszak. Mindenki valamilyen színű. Mindenki valahogyan viselkedik, de a viselkedése csak egy adott helyzetre vonatkozik. A félig puerto-ricói rendőrnő szemérmetlenül üvöltözik egy kínai-amerikai nővel, később pedig felháborodik, amikor a szeretője lemexikóizza.
De a sokszínűség nem csupán a rasszista vagyok (kicsit vagy nagyon), illetve elszenvedem a rasszizmust kettősségét mutatja. Egy azon karakteren belül is láthatjuk ezt a nem egyszínűséget. A szereplők más-más élethelyzetben más-más színüket mutatják. "Nem ismerheted magad, amíg éveket el nem töltöttél szolgálatban." - mondja a film kezdetén szemét módon rasszistaként megismert rendőrtiszt társának, akit felháborít a mód, ahogyan a rendőr megaláz egy igazoltatott házaspárt bőrszínük miatt. Aztán a végére úgy fordul a történet, hogy mi is belátjuk, nem ismerheti magát az ember, amíg nem került olyan szituációba, ahol erre lehetősége van.
Nehéz téma. Ma itt Magyarországon különösen nehéz. A kulcs szerintem ott van, ahol a filmben is: az adott élethelyzetben felvállalt cselekvésben. Abban, hogy az adott helyzetben mit teszünk. Nem abban, mit mondunk. A szó ereje hatalmas, tudom. A tetté azonban még hatalmasabb.
Nem leszek jobb ember, nem leszek szerethetőbb, ha meg nem értést fröcsögök, de ha kell segítek. Nem leszek jó ember, ha szépen beszélek, de ha tenni kell valamit, rosszul döntök. Nincs fekete. Nincs fehér. Csak színes van. Minden és mindenki más színű. És minden helyzetben más a bőröm színe.
Jó színészek vannak a filmben. Nekem külön öröm volt látni, hogy Sandra Bullock kilépve a gyakran rászabott húmilyencsinivagyok szerepekből milyen jól játszotta az elkényeztetett fehér nőt. Akinek persze, mármint ha nem az anyagiakat nézzük, ugyancsak nem adatik meg az életben minden, amit szeretne. Matt Dillon meg kifejezetten megkapó számomra, mert túlzások nélkül jeleníti meg a rá osztott igencsak szélsőséges karaktert. De ott van még Terrence Howard, Ludacris vagy a kiváló Don Cheadle is.
A film tulajdonképpen nem a rasszizmusról szól ad abszurdum. Arról szól, hogy egy nagyvárosban, ebben a nagyvilágban mindenki számára olyan élethelyzetek adódnak, amiben döntenie kell. Arról szól. hogy nagy magányában az ember ütközik másokkal. Szó szerint és átvitt értelemben is. Átvitt értelemben, mert a kapcsolat is ütközés, bármilyen legyen is. Mint két üveggolyó. Egy pillanatra vagy évekre összekapcsolódik az életük, hogy aztán valamilyen irányba folytassák az utat. Vagy ugyanarra, vagy másik irányba. Az az ütközés erejétől is függ.
A filmnek sok megindító jelenete van. Ami engem mindig szíven üt, az a csendessége miatt az a rész, amikor a jómódú fehér nő megöleli a házvezetőnőt. Ez most leírva giccsesnek tűnik, pedig nem az. Annyira sokat mond az ember vágyairól, a döntéseink súlyáról, a megkülönböztetésről, a választásokról.
Nekem azért jó mindig megnézni ezt a filmet, mert megerősít abban, hogy az ember nem ismerheti magát soha teljesen. És ezért minél előbb meg kellene tanulnia, nem érdemes, nem szabad szélsőséges állításokat tennie. Ha enged kicsit, még meg is érthet valamit a másikból. A Bábel ezzel szemben azt mondja, mindegy, mit csinálsz, nem értheted meg a másik embert, nem értheted meg a másik kultúrát soha. Szeretek abban reménykedni, hogy ez nem így van.
Keresés
